Sport 

Távozik az FC Ajka edzője

Ismét távozik az FC Ajka vezetőedzője, derül ki a klub oldalán található november 29-én közzétett közleményből. A közlemény kitér arra is, hogy Rozmán László nem hagyja el Ajkát, a jövőben az utánpótlás nevelésben fogja kamatoztatni tudását.  KÖZLEMÉNY Az FC Ajka vezetősége, valamint a csapat vezetőedzője a hét folyamán értékelte a felnőtt labdarúgócsapat őszi szereplését. A két fél a megbeszélésen arra az elhatározásra jutott, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak a felnőtt csapat vezetőedzői tevékenységére és Rozmán László a továbbiakban az utánpótlásban folytatja korábban megkezdett munkáját. Az F.C. Ajka Kft. többségi tulajdonos…

További bejegyzések
Élő közvetítéseink Sport 

FC Ajka – BKV Előre- Élő közvetítés

Az NB III. Nyugati csoportjának 14. fordulójában az FC Ajka a BKV Előre együttesét fogadja. A találkozó játékvezetője Dr. Jakab Géza lesz, az asszisztensi feladatokat Schweighardt Dániel és Nagy Márk látják el. Az Ajka csapata az előző fordulóban magabiztos, 5-0-ás győzelmet aratott a Szabadkikötő vendégeként, a sikernek köszönhetően pedig átvette a vezetést a tabellán. Mai ellenfelük az előző fordulóban hazai pályán szenvedett 1-0-ás vereséget a Pénzügyőr csapatától, így a 14. fordulót megelőzően 19 pontot gyűjtve a tabella 9. helyén állnak. Rozmán László vezetőedzőnek sem sérülttel, sem eltiltottal nem kell számolnia,…

További bejegyzések
Sport 

Elrajtolt a MOL nagydíj 2017 -Balatonkerülő Szóló vitorlásverseny (frissül)

Rendben elrajtoltak a hajók a tizenhetedik Balatonkerülő Szóló Vitorlásversenyen Balatonfüreden október 7-én tíz órakor.  A FA Nándor nevével fémjelzett versenyen 20 hajó állt a rajtvonalhoz a balatonfüredi yacht club kikötőjében. A rajtot a Nelson Flottalízing nevű hajó vette a legjobban a kormánynál Varga Lajos, míg Fa Nándor hajója arra az ötödik helyre állt amit egyébként a tervező saccolt a fiatal versenyzőnek Vörös Gábornak.  Aki lehet, hogy meglepetést okoz?   Fa Nándor stábunknak a verseny előtt két nappal azt nyilatkozta, hogy olyan 5 és 10 közötti helyre tippeli Gábort.  Gábor ezzel szembe még bizakodóbb, ő szeretne…

További bejegyzések
Featured Video Play Icon Sport 

#exclusive: A tizenhetedik Balatonkerülő Szóló Vitorlásverseny rajtol szombaton

Szombaton, október 7-én rajtol a Fa Nándor által kitalált szóló, azaz egyszemélyes vitorlásverseny a Balatonon. A rajt és a cél egyaránt Balatonfüredi yacht club kikötője, ami csak pár méterre található a füredi mólótól, így akik szeretnék elcsípni a rajt és a célba érkezés pillanatát azok onnan ezt megtehetik. A versenyen Fa Nándor ugyan nem indul, de a hajója, amit anno kimondottan erre a versenyre épített igen. A verseny előtt két nappal Fa Nándor bevitte stábunkat motorcsónakkal a hajóhoz, ahol Vörös Gábor szorgalmasan készült a megmérettetésre. Videóinkban láthatják Fa Nándorral készült beszélgetésünket,…

További bejegyzések
Sport 

NB I/B FÉRFI BAJNOKSÁG: BALATONFÜREDI KSE II. – LE BELIER-KK AJKA 29-26(12-13)

BALATONFÜRED:100 NÉZŐ.V:RÉTI,SZEDMÁK. KK AJKA:KOMENDÁNT-KEDVES 1,GYIMESI 4,ERŐSS 2,BÁRDOS 6,BAJNÓCZI 5(4),BONYHÁDI 1.CSERÉK:HORVÁTH,BLÁZSOVICS(KAPUSOK),ZEITLER V.1,VADKERTI 2,MÁRKUS,ZEITLER D.,FÜLÖP 3,IGNÁCZ 1,SINKA.EDZŐ:HAMAR ZOLTÁN. Megyei rangadóval kezdte az NBI/B-és szereplését az ajkai csapat.A mérkőzés előtt nagy volt a várakozás,a sok új játékost igazoló vendégek fogadkoztak,hogy szeretnének sikeresen visszatérni a második vonalba.A mérkőzés elején felváltva estek a gólok,a 10.percben 3-3-at mutatott az eredményjelző,majd a füredi fiatalok két gólos előnyre tettek szert(9-7).Ekkor a vendégek időt kértek,rendezték soraikat,és a szünetre átvették a vezetést.A szünet után bekezdtek a vendégek és hat perc után négy góllal megléptek(13-17).A hazaiak gyorsan időt is kértek,ami után…

További bejegyzések
Egyéb Sport 

Nyárból télbe?

Igen csak téliesre fordult az időjárás a szomszédos Ausztriában. Erről tanúskodik a Sölden Turisztikai tájékoztató központ vasárnap délelőtti bejegyzése. #tél #nyár #ősz Frau Holle besuchte den Sommer im #HotspotderAlpen 🌨☃️😀 wer kann auch schon kaum den Winter erwarten? Azaz Holle anyó ellátogatott a nyárba és megrázta a tollait, ki nem várja a telet kérdezi az oldal.      A sielok.hu értesülései szerint  helyenként félméteres hó esett, csak hólánccal járható néhány magasabb hegyi út, a gleccser síterepek elkezdtek hóágyúzni.  A havazás elsősorban Vorarlberget, Tirolt és Salzburgot érintette.  A legtöbb havat Kaprunból és Pitztalról jelentették, mindkét síterepen…

További bejegyzések
Sport 

Szilaj-Varga Attila emléknap

Az egy évvel ezelőtt elhunyt sportbarátra, Szilaj-Varga Attilára emlékeztek a KK AJKA vezetői,játékosai. A városi sportcsarnokban egész nap pattogott a labda,a délelőtt folyamán a női szakosztály csapatai mérkőztek meg a Tapolca VSE korosztályos csapataival, majd kora délutántól a férfi szakosztály látta vendégül a Várpalotai Bányász gárdáját. Az egész napos rendezvényre szép számmal látogattak ki a szurkolók,akik közül sokaknak volt egy kedves története az egykori kézilabdás barátról. A felnőttek mérkőzése előtt a Le Belier elnöke, Fülöp Imre rövid beszédében emlékezett meg az elhunytról, méltatta a sportban nyújtott tevékenységét és kiemelte az…

További bejegyzések
Sport 

Jégcsarnok épül jövő őszre Ajkán

Jégcsarnok épül jövő őszre Ajkán – közölte csütörtöki ajkai sajtótájékoztatóján a beruházást végző társaság ügyvezető igazgatója. Pákai Gergő elmondta, hogy a négyezer négyzetméteres, 1500 fő befogadására alkalmas csarnok 1 milliárd 420 millió forintból épül. A beruházást az Ajka Sport 2005. Sportingatlan-fejlesztő és -hasznosító Kft. végzi. Az új létesítmény révén a 2015 tavaszán alakult Ajkai Óriások Jégkorong Klubnak 2020 után felnőttcsapata is lehet a gyermek- és ifjúsági csapatok mellett – közölte. Pákai Gergő elmondta, hogy a jégcsarnok kétszintes lesz, a földszinten öltözők és orvosi szoba, pénztár, ruhatár és büfé kap majd…

További bejegyzések
Sport 

Döntetlent játszott az FC Ajka a Veszprém ellen

Újabb hazai edzőmérkőzéssel folytatta felkészülést az FC Ajka csapata. A házigazdák ellenfele a megyei rivális VLS Veszprém együttese volt. A házigazdák a Balogh (Pokorni) – Krebsz (Baksa), Pákai, Kovács Gergő (Graszl), Csemer (Pavlitzky) – Nagy Erik (Varga Zsolt), Köles (Szabó Tibor) – Horváth Péter (Kalász) – Bene (Vallejos), Major (Horváth Patrik) – Nagy Krisztián (Kovács Gábor) összeállításban szerepeltek. Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a zöld fehér csapat , hiszen Nagy Krisztián egy hosszú indítást követően okosan lőtt a jobb alsó sarokba! 1-0 Az 5. percben az FC Ajka  megduplázhatta volna az…

További bejegyzések