Padragkútról a Himalája csúcsáig – Életre szóló kaland a halálzónában

Gál László tizenöt évvel ezelőtt Erőss Zsolttal együtt hódította meg a Föld negyedik legmagasabb hegycsúcsát. A padragi származású hegymászó szeptember végén a helyi Nyugdíjas Baráti Kör vendégeként tartott élménybeszámolót a nyolcezer-hatszáztizenhat méter magas Lhotse megmászásáról, a serpák életéről és a magashegyi mászás könyörtelen szabályairól.

Kivételes utazáson vehettek részt gondolatban a padragkúti művelődési házban összegyűlt érdeklődők szeptember harmincadikán. Szabóné Preininger Csilla meghívására egykori iskolai évfolyamtársa, Gál László érkezett a Nyugdíjas Baráti Körhöz, hogy meséljen a 2011-es expedíciójáról. A résztvevők a vetített képes beszámoló végén még azt a speciális bakancsot is megfoghatták, amelyben a hegymászó felért a csúcsra.

A két hónapos, életre szóló expedíció már az alaptábor elérése előtt is bővelkedett izgalmakban. A Nepálba érkező magyar csapat megdöbbenve figyelte a helyi viszonyokat, a mindenféle védőfelszerelés nélkül végzett riksajavítást és a nyüzsgő, olcsó piacokra emlékeztető boltokat. A hegy lábához egy belföldi repülőjárattal indultak, ám a gép meghibásodása miatt vissza kellett fordulniuk. A második próbálkozás már sikeres volt, a feszültséget pedig jól mutatta, hogy indulás előtt még a nem keresztény vallású stewardess is keresztet vetett.

A leszállás után a csapat teherhordó serpák kíséretében, gyalogosan vágott neki a köves hegyi ösvényeknek. A svájciak által épített függőhidakon átkelve, a hegyi patakokban kézzel mosó helyi asszonyokat látva még nem sejtették, hogy néhány nappal később már ők is egy lavórban fogják tisztítani a felszerelésüket.

Az angolul jól beszélő hegyi vezetők társadalmában szigorú hierarchia és jövedelmi különbség uralkodik. A legmagasabb fizetést a csúcstámadást kísérő serpák és a biztonsági emberek kapják. Utóbbiak feladata a kötelek kifeszítése és a szakadékok feletti létrák rögzítése. Ezt a műveletet hószegekkel végzik, amelyek tetejére havat halmoznak. Az erős napsütésben így először a fedőréteg olvad le, megakadályozva a szegek kifordulását.

A hegymászás már másfél évtizede is rendkívül drága, mintegy tízmillió forintos vállalkozás volt, amelyet szponzorok bevonásával finanszíroztak. A borsos árért cserébe az alsóbb táborokban még étterem és frissen főtt kávé várta a mászókat. A környezetvédelemre is hatalmas hangsúlyt fektettek, a vízbázis óvása érdekében a mellékhelyiségek tartályaként műanyag hordókat használtak, amelyeket telítődés után lehoztak a hegyről. A nagyobb magasságokban a luxust már egy benzines aggregátor jelentette a telefonok töltéséhez, a zuhanyzást pedig egy felkötött, vékony sugárban csöpögő vizeskanna biztosította a sátorban.

Több mint egy hét gyaloglás után az első alaptáborból megkezdték az akklimatizációs túrákat, hogy hozzászoktassák szervezetüket a ritka levegőhöz. A csúcstámadás során az oxigénhiány fejfájást és az ittassághoz hasonló bódultságot okoz, ami könnyen végzetes döntésekhez vezethet.

A halálzónában mindenki a saját teljesítőképessége legvégső határán egyensúlyoz, esély sincs a bajbajutott társak fizikai megsegítésére. A mászás időzítése szintén kritikus tényező, a reggeli napsütés és a fagyott rétegek olvadása ugyanis drasztikusan növeli a veszélyt.

Gál László a lenyűgöző beszámoló végén elárulta, hogy nem tervez újabb nyolcezres csúcstámadást. Boldog és elégedett, hogy ezt az embert próbáló, óriási felkészültséget igénylő kihívást sikerült teljesítenie, és a csodálatos élményeket most megoszthatta a padragi közönséggel.