Emberölés bűntettének kísérlete miatt áll bíróság elé egy 48 éves férfi, aki a vád szerint hajmáskéri otthonukban konyhakéssel rontott rá a kihangosított telefonon beszélgető feleségére. Az asszony a lépcsőházba menekülve kért segítséget a szomszédoktól, miközben a támadó visszament a konyhába, és felmosta a vért.
A Veszprém Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a hajmáskéri férfi ellen, aki 2025. április 26-án este, ittas állapotban támadt rá házastársára.
A vádirat szerint az elkövető a szobában tartózkodott, míg felesége a konyhában ült az asztalnál, és éppen egy ismerősével beszélgetett kihangosított telefonon. A férfi ekkor bement a helyiségbe, a fiókból elővett egy konyhakést, amellyel előbb megfenyegette az asszonyt, majd fölé magasodva kaszabolni kezdett: a fején, a mellkasán és a lábán is megsebesítette a védekező nőt.
A sértettnek sikerült kifutnia a konyhából az előszobán át a társasház lépcsőházába, ahol a lakóktól kért segítséget. A vádlott a menekülést látva nem követte tovább az asszonyt, hanem visszatért a konyhába, elmosta a bűncselekményhez használt eszközt, és megkezdte a lakásban keletkezett vérnyomok felmosását.
Bár a feleség az aktív védekezésnek és a gyors menekülésnek köszönhetően könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel túlélte a támadást, a vádhatóság álláspontja szerint a szúrások és vágások közvetlen életveszélyt jelentettek, a férfi pedig tisztában volt azzal, hogy cselekményével kiolthatja neje életét. Az ügyben a Veszprémi Törvényszék hoz majd ítéletet.
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
