Éles hangvételű üzenetben fordult Magyar Péter Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, miután az államfő interjút adott a sajtónak. A politikus a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében megerősítette a korábban már többször hangoztatott álláspontját, és nyomatékosította, hogy az államfőnek május 31-ig távoznia kell a hivatalából.
A hétfő reggeli reakciót Sulyok Tamás friss nyilatkozata váltotta ki. Magyar Péter a Facebook-oldalán megosztott bejegyzés szerint úgy véli, az államfő a beszélgetés során valótlanságokat állított a feladatköréről, a gyermekvédelmi helyzetről, valamint a kettőjük között korábban lezajlott négyszemközti egyeztetésekről is.
A bejegyzés szerint az első találkozójuk alkalmával Sulyok Tamás még nem utasította vissza a lemondásra vonatkozó egyértelmű felszólítást, hanem időt kért annak megfontolására. A közösségi oldalon közzétett sorok alapján a második egyeztetésen az elnök már arról érdeklődött, hogy a távozás részleteit az igazságügyi miniszterrel szükséges-e egyeztetnie. Magyar Péter állítása szerint azonban azóta központi utasítás érkezett a maradásra, amit a mostani interjú is tükröz.
Sokan a demokrácia sárbatiprásának gondolják, hogy a közjogi méltóságokat el akarják mozdítani a helyükről, azonban a többség ezeket a vezetőket illegitimnek tartja. Világosan látszott ugyanis, hogy a pozíciók bebiztosítása már a korábbi választások előtt megtörtént, előkészítve egy esetleges bukást. Ott még az orosz agresszió és a kialakult nemzetközi helyzet segítette az előző kormányzat hatalmon maradását, arra viszont kevesen számítottak, hogy Magyar Péter a 2026-os választásokon elsöprő többséggel veszi át az ország irányítását. A választási győzelem után a miniszterelnökön egyelőre az látszik, hogy megalkuvás nélkül próbálja teljesíteni a választóknak tett ígéreteit.
A kormányfő írása szerint Sulyok Tamás a kétéves elnöki ciklusa alatt emberi, jogi és politikai szempontból is alkalmatlanná vált a pozíció betöltésére. Úgy fogalmazott, hogy az országnak olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy meghatározott politikai tábort képvisel, hanem a teljes magyar nemzethez és a legelesettebb állampolgárokhoz is hű marad. A Facebook-poszt alapján a választók döntő többsége a politikai rendszerváltás mellett foglalt állást, és az államfőt jelenleg a működő, emberséges Magyarország akadályának tartják.
Magyar Péter a nyilvánosság előtt üzent az elnöknek, kijelentve, hogy nincs miről tovább tárgyalni, és a távozás elkerülhetetlen. A közösségi médiában közzétett posztja végén határozott határidőt szabott meg, miszerint Sulyok Tamás május 31-ig még önként és méltósággal megteheti a szükséges lépést.
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
