Featured Video Play IconMunkáink Rendőrségi hírek 

Rendőrkutyákat jutalmaztak Veszprém megyében

Kiemelkedő munkájukért tárgyjutalomban részesített a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője két szolgálati ebet és vezetőiket az összevont megyei kutyás képzésen.

 

A szolgálatban lévő járőrpáros 2018. január 21-én éjjel a balatonfüredi óvoda mellett elhaladva észrevette, hogy az intézménynél lámpázik valaki. A helyszínen egy biztonsági cég vonulós járőre fogadta őket, aki elmondta, hogy jelzés érkezett hozzájuk, miszerint az óvodába betörés történt. A rendőrök az adat és információgyűjtés során megállapították, hogy a riasztás valós, majd a helyszínre szolgálati nyomkövető kutya segítségét kérték. A négylábú segítő, Marshall, miután szagot fogott, egy közeli társasházba vezette a rendőröket, egészen a 30 éves balatonfüredi gyanúsított lakásáig. A férfit előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrség ügyeletére 2018. február 8-án reggel bejelentés arról, hogy Küngösön egy lakóházba betörtek, több szerszámgépnek nyoma veszett. A helyszínre kiérkező körzeti megbízott azonnal megkezdte az adatgyűjtést, amíg a balatonalmádi rendőrök a szemlével párhuzamosan szolgálati nyomkövető kutyát hívtak. Cézár, a nyomkövető kutya által bejárt útvonalon növényi hulladékkal letakarva a rendőrök megtalálták az eltulajdonított tárgyakat, valamint egy kabátot, benne egy kulcscsomóval. A helyismerettel rendelkező körzeti megbízott a beszerzett információk alapján azonosította az elkövető személyét, akit elfogtak és előállítottak a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra.

Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2018. február 23-án a felderítés és a realizálás során végzett kiemelkedő munkája alapján a Várpalotai Rendőrkapitányság állományába tartozó Borsos Dávid rendőr főtörzsőrmester körzeti megbízottnak és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály technikusának, Takács Krisztián rendőr zászlósnak emlékplakettet adományozott. Kutyáikat, Marshallt és Cézárt emlékéremmel és ajándék csonttal ajándékozta meg Pogány Péter rendőr ezredes, bűnügyi rendőr-főkapitány helyettes.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Related posts

4 Thoughts to “Rendőrkutyákat jutalmaztak Veszprém megyében”

  1. I like the helpful info you provide in your posts. I will bookmark your blog and check again here often. I’m quite sure I’ll learn many new stuff right here! Good luck for the next!

  2. Clomid Admis Best Prices For 60mg. Orlistat cialis Idrocele Propecia

Leave a Comment