Óvatosan közlekedtünk
Tegnap (február 7-én) a havazás és ónos eső következtében megváltozott út és látási viszonyok romlása miatt, mindenki körültekintően, óvatosan közlekedjen. A veszély elmúltával utánajártunk, hogy milyen események történtek a nap folyamán.
Helt Ákos tűzoltó hadnagyot, a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjét kérdeztük.
– A szerda reggel térségünkben jelentkező változó halmazállapotú csapadék – jellemzően hó, havas eső, vagy ónos eső – több kisebb közúti balesetet is előidézett Veszprém megye útjain. A délelőtt során összesen négy, a télies időjárásból fakadóan bekövetkezett közúti közlekedési balesetnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a megyében. Reggel, kevéssel fél nyolc előtt ütközött össze két gépkocsi a 8-as főúton Veszprém és a litéri elágazás között. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik a műszaki mentés során áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A munkálatok idejére a főút érintett szakaszán váltakozva haladt a forgalom. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben hárman sérültek meg könnyebben.
Baleset történt Zalagyömörő térségében is, itt egy gépjármű csúszott az árokba. Erre a kárhelyszínre a sümegi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik a beavatkozás során áramtalanították a járművet, majd egy embert kiemeltek a roncsból, akik aztán a mentők ellátták.
Érintőlegesen ütközött két tehergépjármű Csesznek közelében, a forgalmi akadály megszüntetését ezen a kárhelyszínen a zirci önkormányzati és a bakonyoszlopi önkéntes tűzoltók végezték. Káreseményhez vonultak a pétfürdői hivatásos tűzoltók is szerdán délelőtt, ők Berhidánál avatkoztak be egy közúti balesetnél, amelynek során két személygépkocsi ütközött – fogalmazott a tűzoltó hadnagy.
A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy az ajkai lovagoknak nyugodt szolgálatuk volt, nekik nem kellett az időjárás miatt elhagyniuk a laktanyát.
Aradi Virág, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy az Ajkai Rendőrkapitányság illetékességi területén nem történt olyan közlekedési esemény ahol kollégáiknak intézkedniük kellett volna. Sümeg és Tapolca között a 7319-es számú út forgalmát korlátozták. A jelzett szakaszt csak hólánccal használhatták a 7,5t-nál nagyobb megengedett össztömegű tehergépjárművek. A szóvivő egy balesetről is beszámolt. A 82-es számú úton két kamion összeütközött és emiatt a helyszínelés, műszaki mentés idejére a teljes pályát lezárták.
Az ónos eső után ma havazás érte el térségünket. Ezidáig balesetről szerencsére nem kaptunk hírt.