Miután Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Magyarország megválasztott miniszterelnöke riadót fújt a választások utáni vagyonkimentések miatt, a nemzetközi sajtó is rácsatlakozott a témára. A tekintélyes brit lap, a The Guardian saját forrásaira hivatkozva tényfeltáró cikkben számolt be arról, hogy az Orbán-kormányhoz köthető elit megkezdte vagyonának és családtagjainak kimenekítését az országból.
A The Guardian értesülései szerint a választási vereség valóságos sokként érte az eddigi rendszert, és azonnali reakciókat váltott ki. A brit lap informátorai arról számoltak be, hogy magánrepülőgépek sora száll fel folyamatosan Bécsből, tele az elmúlt 16 év során felhalmozott „zsákmánnyal”. A The Guardian által idézett források – köztük a Fidesz belső köreihez tartozó informátorok – megerősítették Magyar Péter korábbi állításait: az érintettek a Közel-Keletre (Szaúd-Arábia, Omán, Egyesült Arab Emírségek), valamint Ausztráliába és Szingapúrba menekítik a tőkéjüket.
Dubaj, Szingapúr és amerikai vízumok
A lap megerősíti a Mészáros családdal kapcsolatos értesüléseket is, kiemelve, hogy a volt gázszerelőből lett milliárdos környezete is a távozók között lehet, ráadásul többen már a gyermekeiket is kivették az iskolából.
De nem csupán a Közel-Kelet és Ázsia a célpont: a cikk szerint számos magas rangú, a Fideszhez köthető szereplő az Egyesült Államokban próbál vízumot szerezni. Abban bíznak, hogy a Republikánus Párthoz (a MAGA-mozgalomhoz) fűződő korábbi lobbikapcsolataik révén menedéket vagy munkát találnak a tengerentúlon. Maga Orbán Viktor is várhatóan heteket tölt majd az USA-ban a labdarúgó-világbajnokság idején, miközben lánya és veje, az OLAF által korábban vizsgált Tiborcz István már tavaly nyáron New Yorkba költözött.
Izzanak az iratmegsemmisítők a minisztériumokban?
Az anyagi javak kimentése mellett az inkrimináló információk eltüntetése is gőzerővel zajlik. A The Guardian – idézve a Vsquare oknyomozó portál értesüléseit is – arról számol be, hogy a minisztériumokban, köztük a Szijjártó Péter vezette külügyminisztériumban nagyüzemi iratmegsemmisítés folyik. Bár a távozó külügyminiszter a Telexnek adott nyilatkozatában mindezt „felháborító képtelenségnek” minősítette, arra hivatkozva, hogy csak a feleslegesen kinyomtatott papírokat dobják ki, az új kormányhoz hű források komoly bizonyítékok megsemmisítésétől tartanak.
A The Guardian cikke szerint Magyar Péter leendő kormánya számára hatalmas és akár évekig elhúzódó feladat lesz a külföldre vitt vagyonok felkutatása és visszaszerzése. A megválasztott miniszterelnök azonban már korábban egyértelművé tette: az ország kifosztóinak azonnali őrizetbe vételét és a vagyonok zárolását követeli a hatóságoktól, mert nem fogják hagyni, hogy az elkövetők kibújjanak az igazságszolgáltatás alól.
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
