Senior tánctalálkozó Ajkán az Idősek Világnapja jegyében
Ajkán, az Agóra téren 2024. szeptember 28-án második alkalommal tartottak országos senior élménytánc találkozót, a No(é)micsoda Élménytánc Egyesület által szervezett közös tánc az Idősek Világnapja alkalmából. A résztvevőket Nagy Noémi, a rendezvény házigazdája köszöntötte, a „Ha táncolsz, élsz…ha élsz, táncolsz” mottóval.
A köszöntőt Dr. Horváth József alpolgármester beszéde követte, aki Ajka Város Önkormányzata nevében üdvözölte a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy Ajka Magyarország tíz legzöldebb városa közé tartozik, és biztatta a résztvevőket, hogy nézzék meg a szép, zöld várost. Felhívta a figyelmet a Thomas kisvonatra, amivel körbejárhatták Ajkát – ez a program egy titkos jótevőnek köszönhetően ingyenes volt –, valamint a városligetben zajló további programokra.
Az alpolgármester beszélt az Idősek Világnapjának fontosságáról is, és kiemelte a tánc egészségmegőrző szerepét, különösen az idősebb korosztály számára. Megemlítette, hogy a tánc a demencia és az Alzheimer-kór megelőzésében is szerepet játszik. Hozzátette, hogy bár az anyagiak terén nem lehetünk büszkék Magyarországon, a legfontosabb az egészség.
A senior élménytáncot kifejezetten az 50 év felettieknek ajánlják, de fiatalabbak is részt vehetnek. Az egyszerű mozgásforma, az ugrások és húzódások hiánya kíméli az ízületeket, miközben javítja a koncentrációt, a testtartást, a kondíciót és az önbizalmat.
Nagy Noémi ezt követően bemutatta a résztvevő csoportokat, akik többek között Debrecenből, Győrből, Ménfőcsanakról, Felpécről, Tétről, Pápáról, Eneséről, Konyról, Zalaegerszegről, Zalaszentgrótról, Andráshidáról, Szombathelyről és Gyöngyösújfaluról érkeztek. Az ajkai csoportok közül Iván Anita és Pékové Nyírő Anita táncosait külön is köszöntötte. Bemutatta oktatótársait: Virágos Mártát, Kukorelli Német Noémit és Rendek Zsuzsannát, valamint magát is, Nagy Noémit.
Felhívta a figyelmet, hogy bár egy csapatot alkotnak, előfordulhatnak eltérő szóhasználatok a táncok tanításánál, ezért kérte a résztvevők megértését.