Ajkáról indult, hogy segítsen: Kulcsár József a mentőkutyás szolgálat élvonalábanKözélet 

Ajkáról indult, hogy segítsen: Kulcsár József a mentőkutyás szolgálat élvonalában

Kulcsár József, a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány alapítója, már több évtizede a bajbajutottak szolgálatában áll. 1990 óta foglalkozik mentőkutyázással, és azóta számtalan emberéletet mentett meg hűséges társaival. Józsi pályafutása Ajkáról indult, célja pedig az volt, hogy segítő kezet nyújtson a rászorulóknak, nem csak hazánkban, de külföldön is.
Az idei árvízi helyzetben alapítványa négy tagjával önkéntesként vett részt a védekezésben. A kis csapat a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársaival, a Kecskeméti és Bajai Katasztrófavédelemmel, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Speciális Mentő Egyesület tagjaival közösen dolgozott a gátak megerősítésén. József személyesen Bajánál teljesített szolgálatot, ahol a Duna szeptember 24-én érte el a tetőzést 9 méter 24 centiméteres vízállással. Társai Győr-Moson-Sopron Vármegyében: Mosonmagyaróvár, Győr és Gönyű településen álltak helyt. Érdekesség, hogy a 2013-as árvíz után kiépített gát egyes részeit a gyalogos forgalom jelentősen megrongálta, és a karbantartás hiánya miatt az idei árvíz idejére megerősítésre szorultak. A mentőkutyás szolgálat tagjai a sérült szakaszok
javításában is részt vettek. A védekezés során napi szinten több mint 400-500 civil önkéntes és diák segédkezett. A civilek és diákok éjt nappal lapátolták a homokot a zsákokba, melyekkel a kritikus pontokon megerősítették a gátakat. A munkálatokat folyamatosan a vízügyi felügyelet munkatársai ellenőrizték, ők határozták meg, hogy hol kell építeni és megerősíteni a védműveket. A Duna vízszintje szeptember 25-én kezdett apadni, így a védekezési készültséget leállították. A héten megkezdődött a homokzsákok eltávolítása a gátakról. A zsákok veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért megsemmisítik azokat. A homokot fertőtlenítik és újrahasznosítják. A védekezési munkálatok java azonban még csak most jön: az érintett területeket az iszaptól és a felgyülemlett hordalékoktól meg kell tisztítani, majd fertőtleníteni kell a területet. A mentőkutyás szolgálat tagjai keményen dolgoztak a károk enyhítésén, és egészen addig a helyszínen maradtak, amíg a veszély elmúlt. Az egyesület elnöke a beszélgetésünk során kiemelte, hogy a megerősített gátaknak köszönhetően idén komolyabb károk nélkül megúszták a dunai települések. Hozzátette, hogy a mentőkutyás szolgálat folyamatosan fejleszti képességeit, és felkészült arra, hogy bármikor segítséget nyújtson a bajbajutottaknak.

 

Related posts

Leave a Comment

Enable Notifications OK No thanks