A sértett is részt vett a napelemek ellopásában

Napelemeket, készpénzt, ékszert lopott egy férfi Gerdén, mint később kiderült a sértett is részt vett a napelemek ellopásában.

Egy férfi arról tett bejelentést 2016. október 5-én, hogy ingatlanába az elektromos kapu nyitószerkezetének megrongálásával bejutott valaki, és az ott lévő napkollektorokból 112 darabot szakszerűen leszerelt és eltulajdonított. Ezután az elkövető a lakóépület ablakát betörte, azon keresztül bejutott a házba, és onnan 7 millió forint összegű készpénzt, illetve ékszereket tulajdonított el. A bűncselekménnyel összesen több mint 20 millió forint kárt okozott.

A nyomozás akkor vett fordulatot, amikor a feljelentő megváltoztatta vallomását. Eszerint a napelemek elszállításáról ő is tudott, sőt abban közreműködött. A biztosítónál a napkollektorokra kötött szerződésben a biztosítás értékét is meg akarta emelni 1,5 millióról 20 millióra, azonban ez nem járt sikerrel. Tisztában volt azzal, hogy a napelemek az áramszolgáltató tulajdonát képezik, azonban egy adósa azt ígérte neki, hogy jó áron értékesíti majd a napelemeket, és a vételárból kiegyenlíti a tartozását. A betörésről azonban csak a későbbiekben szerzett tudomást, ugyanis aznap nem otthon töltötte az éjszakát, és miután hazatért, akkor észlelte a bűncselekményt, és tette meg feljelentését.

A nyomozás során az áramszolgáltató sérelmére elkövetett bűncselekmény kapcsán lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 47 éves gerdei férfit, valamint egy rendbeli csalás vétség kísérlete miatt is gyanúsították. A napelemeket elszállító 56 éves pécsi férfit a rendőrség szintén lopás bűntett elkövetésével gyanúsította. Az ellopott napelemeket egy pécsi raktárban hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták a nyomozók.

A két férfi ellen folytatott nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban lezárta, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Author

Related posts

Leave a Comment