Újra szavaznak a családi házak kötelező kéményellenőrzésének eltörléséről
Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök politikai vétója után ma újra szavaz a családi házak kötelező kéményellenőrzésének eltörléséről.
Az ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a képviselők ezt követően szavazhatnak újra arról a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött javaslatról, amely eltörölné a családi házak évenkénti kötelező kéményellenőrzését.
Az Országgyűlés várhatóan annak ellenére nem változtat korábbi döntésén, hogy az államfő azt írta, a kémények önkéntes alapon történő ellenőriztetése jelentősen növelheti az életveszélyes helyzetek számát.
A Ház emellett elfogadhatja például a kormány versenyképesség javítását célzó módosításait, továbbá a migráció kezelését érintő változtatásokat is.
A határozathozatalok után tárgyalhatják a választási kampányköltségek átláthatóvá tételéről szóló fideszes indítványt, amely visszafizettetné az állami támogatást a fél százalékos eredményt el nem érő pártokkal.
A parlament csütörtökön és pénteken folytatja ülését, amely jövő hétfőn ér véget.
A Kéményseprők Országos Szakszervezete, már az első benyújtás előtt úgy vélekedett, hogy selyemzsinórt küldött a BM a társadalomnak. Az alábbi nyilt levéllel fordultak a belügyminiszterhez.
A tegnapi napon a belügyminiszter benyújtotta, többek között a
kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény újabb
módosítását is tartalmazó törvényjavaslatát, mely értelmében az
egylakásos ingatlanok – családi házak – esetében a kéményseprő-ipari
sormunka megszűnne és kizárólag az épület tulajdonosán múlna, hogy
igénybe veszi e a kéményellenőrzést, mivel annak megrendelése nem
lenne kötelező. A módosító javaslat részletes indoklásában az
szerepel, hogy az ingatlanhasználóknak ugyan nagymértékben növekszik
a felelőssége ezáltal de a kötelező kéményellenőrzések nagymértékű
adminisztrációs és időbeli terhei ezáltal csökkennek.
A kormánypárti frakcióvezető korábbi hasonlatával élve, míg Lázár
János az altató orvos, Kósa Lajos pedig a sebész, ebben a
Vészhelyzetben a patológus szerepét úgy tünik Pintér Sándornak
osztották ki.
Ez meglátásunk szerint nem más, mint egy beismerő vallomás a tárca
részéről, hogy képtelenek ellátni a lakosság kéményellenőrzését és
biztosítani magyar családok százezreinek a biztonságát., a
felelősségvállalás helyett pedig fonetikai trükköket alkalmazva
varrják a gombot a kabáthoz.
Azonnali választ várunk a belügyminisztertől, hogy mi indokolta ezt
a döntést, amennyiben pedig nem hajlandók ezen javaslatukat
visszavonni úgy távozásra szólítjuk fel!