Előzés közben ment neki a lovaskocsinak
A lovak is megsérültek Mezőcsátnál abban a közúti közlekedési balesetben, ahol egy autó sofőrje előzés közben nekihajtott egy lovaskocsinak. #lovaskocsi #baleset #lovaksérültek #lovak
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja annak a közúti közlekedési balesetnek a körülményeit, ami 2017. szeptember 4-én 10 óra körül történt Mezőcsát határában. Az adatok szerint egy személygépkocsi vezetője Mezőcsátról tartott Nyékládháza felé, amikor egy lovaskocsit akart megelőzni, de forgalmi okokból – a szembejövő személygépkocsik miatt – nem tudta befejezni, így a fékezése ellenére autójával belehajtott a szekérbe. A balesetben négyen könnyebben megsérültek, illetve a lovak is hám- és izomsérülést szenvedtek.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés hat esetben jutott a rendőrség tudomására.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a közlekedőket, hogy a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően, a KRESZ szabályainak betartásával vezessenek, hiszen mindenkit hazavárnak!
forrás: police.hu