Egyéb 

Eldőlt Bencze Péter sorsa

Ma délelőtt eldőlt Bence Péter a bajai halászléfőző fesztivál sztárja sorsa, aki ma a Balatoni nyár című műsorban beszélt arról, hogy mi is történt valójában. A riporter elmondta, hogy vírusos betegség támadta meg, amire gyógyszereket szedett, ám a betegsége miatt mégsem szerette volna a munkát hanyagolni, így elment a fesztiválra. Ahol a helyiek annyira kínálgatták a hazai pálinkával, hogy már csak illemből is elfogadott egyet.   -A gyógyszerekre megittam egy pálinkát, majd elkezdett elsötétedni a kép. -fogalmazott a riporter Természetesen azt is elárulta, hogy jelenleg milyen döntés született ügyében.  –…

További bejegyzések

Mozgalom Bencze Péterért

Bencze Péter nevét pillanatok alatt ismerte meg a fél ország. Péter Bajáról a halászlé főző fesztiválról jelentkezett, kissé ittasnak tűnő állapotban.  Az M1 mára írgérte, hogy nyilvánosságra hozza a riporterrel kapcsolatos döntésüket, közben Facebbok oldal indult,  Egymillióan Bencze Péter mellett néven. Ahol az oldal indítója szerint percek alatt  21000 embert érdekel Péter sorsa, valójában 2000 feletti kedvelés van az oldalnak. Ellenben Tibi atya facebook oldalán már több mint 60000 ember kedveli a felhívást, miszerint mentsük meg a melóját…….

További bejegyzések