Közúti és légi feladatokat is ellát a honvédség
Közúti és légi feladatokat is ellát a Magyar Honvédség a rendkívüli téli időjárási helyzetben – közölte Böröndi Gábor hadműveleti csoportfőnök vasárnap délelőtt a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar vezetési pontjában.
A vezérőrnagy elmondta: több mint száz katona 37 technikai eszközzel vesz részt a mentési feladatokban. Elsősorban az élet- és vagyonmentés, a bajba jutott állampolgárok segítése, az utak járhatóságának biztosítása a feladatuk, együttműködve a közút kezelőjével.
A Magyar Honvédség stratégiai és műveleti központjában Böröndi Gábor elmondta: innen irányítják a határon szolgáló mintegy száz katona, valamint a külföldi missziókban szolgáló mintegy ezer katona feladatait, és most a rendkívüli téli időjárási helyzetben segítő katonák tennivalóit is. Hangsúlyozta: az éjszaka folyamán már több mint tíz jármű – köztük civil járművek, sószórók – mentésében is segített a Magyar Honvédség.
A honvédség a társszervekkel szoros együttműködésben – a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányításával – vesz részt a mentési feladatokban. Az OKF kérésére az autópályák pihenőhelyein is ott vannak a katonák. Ezen felül további erők állnak készenlétben, hogy szükség esetén részt vegyenek a mentésekben.
Vasárnap a kora délutáni órákban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy honvédségi helikopter is felszáll majd, fedélzetén – mások mellett – a szabolcs megyei kormánymegbízottal, hogy feltérképezzék a szabolcsi bokortanyák térségét. A helikopterrel visznek meleg teát, takarót és orvosi személyzet is utazik. Böröndi Gábor kiemelte továbbá, hogy szükség esetén a budapesti Honvédkórház és csapatorvosok is részt tudnak venni sérültek, rászorulók ellátásában. A Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke külön megköszönte az állampolgárok megértését, hogy a közutakon félrehúzódtak, és segítették a honvédség mentőkonvojainak közlekedését.