Mint arról korábban beszámoltunk, tragikus baleset történt Márkó térségében, a 8-as főút 60-as kilométerénél, ahol egy fiatal férfi vesztette életét.
Korábbi cikkünkben többször is kiemeltük, hogy a sofőr használta a biztonsági övet, mégis számos hozzászólásban megkérdőjelezték ezt. Több olvasónk értetlenül állt az előtt, hogyan történhetett meg, hogy egy bekötött biztonsági övvel rendelkező sofőr kirepült járművéből. Szakértők szerint ez sajnos bekövetkezhet, ha az autó olyan irányú ütést kap, ami az ülés szerkezetének sérülését okozza – ilyenkor az öv engedhet annyit, hogy az utas kicsússzon.
Ezt most egy közeli ismerős beszámolója is megerősítette a 8-as Főút Hírei / Baleseteinek megelőzése oldalon. A balesetet megelőzően a sofőr a komment szerint feltehetően elaludt, és fékezés nélkül csapódott a szalagkorlátnak. Az ütközés következtében a gépjármű az út másik oldalára került. A hozzászóló szerint valóban az ülés eltörése okozhatta a tragédiát, emiatt zuhant a sofőr az árokba.
A pontos körülményeket a rendőrség szakértők bevonásával továbbra is vizsgálja.
Ma délután megemlékezést tartanak az elhunyt fiatalember tiszteletére.
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.