A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) büntetőeljárást indított segítségnyújtás elmulasztása miatt ismeretlen tettes ellen a vasárnap hajnalban Budapest XXII. kerületében történt baleset ügyében – tájékoztatta az MTI-t Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.
Csécsi Soma elmondta, hogy a XI. kerületben a járőrök intézkedni akartak egy személygépkocsival szemben, ám annak vezetője a rendőri jelzések ellenére továbbhajtott.
Úgy tudjuk, a sofőr menekülni próbált, és a XXII. kerületben, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél egy piros lámpánál álló, magyar rendszámú Forddal ütközött. Az ütközés következtében az egyik jármű felborult. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A mentőszolgálat hét embert kórházba szállított.
Információink szerint a hét sérült mind a Fordban utazott. A sérültek közül négy felnőtt és három gyermek volt. Egy felnőtt és egy gyermek súlyosan megsérült.
A helyszíni képek tanúsága szerint lufik voltak a sérült autó mellett, ami arra utalhat, hogy a gyerekek egy buliból tartottak hazafelé.
A baleset.info.hu Facebook-csoport értesülései szerint a balesetet okozó Audi S8 ukrán rendszámmal közlekedett, vezetője azonban bolgár állampolgár volt. Az ütközés után a férfi elhagyta a helyszínt. Azt írják, hogy bár a rendőrök elfogtak egy személyt a közelben, aki illeszkedett a megadott személyleíráshoz, később kiderült, hogy nem ő volt a keresett elkövető. A bolgár sofőr továbbra is szökésben van, a hatóságok pedig nagy erőkkel keresik.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Fotó/Videó: FKI Katasztrófavédelmi Médiaszerver
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.