Választás 2018 – Tuzson: ki kell vizsgálni a Soros-hálózat választási csalását
Ki kell vizsgálni a Soros-hálózat internetes választási csalását – nyilatkozta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken a közmédiának, jelezve: az elmúlt napokban olyan kormányt támadó hirdetések jelentek meg az interneten, amelyek mögött Soros egyik óriási internetes aktivistahálózata, az Avaaz áll.
Választási csalásra készülnek a Soros-hálózat emberei, akik külföldről, külföldi pénzből akarják illegális módon befolyásolni a vasárnapi magyar országgyűlési választások eredményét – jelentette ki Tuzson Bence.
Úgy fogalmazott, a legnagyobb és legerősebb Soros-szervezet, az Avaaz nyilvánvaló célja, hogy eltávolítsa Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyarország nemzeti kormányát. Ez a szervezet 194 országban van jelen és 46 millió tagja van, elsődlegesen pedig Soros György pénzéből működik, internetes kampányokat folytatva – fejtette ki. Aláhúzta, ilyen módon befolyásolták már a kanadai, az amerikai, a francia és az olasz választások eredményeit is, mindenhol a bevándorlásellenes jelöltekkel szemben kampányolva.
Az államtitkár szerint a választás előtt érzékelhető, hogy a szervezet tevékenysége Magyarországon is felerősödött, például az internetes hirdetésekben, körlevelekben és a Soros György által támogatott jelölteknek nyújtott pénzadományokban.
„Mindez azt jelenti, hogy Soros Györgyék most már kívülről, több százezer dollárral akarják befolyásolni a magyar választásokat” – mondta Tuzson Bence. Kiemelte, a „Soros-birodalom” egy bevándorláspárti kormányt akar felállítani, amit Magyarország és a magyar kormány határozottan elutasít. „Nem hagyhatjuk azt, hogy külföldről, külföldi pénzből befolyásolják a magyar választások eredményét” – hangoztatta, a legdurvább beavatkozásnak nevezve a történteket.
Közölte: a kormány arra kéri a hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják meg az ügyet. Arra kérjük az adatvédelmi hatóságot, hogy vizsgálja meg, hogyan szerezhették meg külföldi szervezetek magyar állampolgárok adatait – mondta Tuzson Bence.
Kijelentette: Magyarország nemzeti szuverenitását meg kell védeni, a kabinet ezért még a választásig jogi lépéseket tesz.