Katasztrófavédelem 

Egy ember életét vesztette a lakástűzben

Lángba borult egy körülbelül negyven négyzetméter alapterületű, földszintes lakóház péntek este Hajdúszoboszló külterületén, a Szováti útfélen. A tűzhöz a debreceni hivatásos tűzoltók és a hajdúszoboszlói katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik közös erővel, több oldalról támadva, három vízsugárral kezdték meg a lángok oltását, miközben két embert kimenekítettek az épületből. Elsődleges információink szerint egyikükről a mentők a helyszínen megállapították, hogy életét vesztette. A másik embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítják.

További bejegyzések

A sértett is részt vett a napelemek ellopásában

Napelemeket, készpénzt, ékszert lopott egy férfi Gerdén, mint később kiderült a sértett is részt vett a napelemek ellopásában. Egy férfi arról tett bejelentést 2016. október 5-én, hogy ingatlanába az elektromos kapu nyitószerkezetének megrongálásával bejutott valaki, és az ott lévő napkollektorokból 112 darabot szakszerűen leszerelt és eltulajdonított. Ezután az elkövető a lakóépület ablakát betörte, azon keresztül bejutott a házba, és onnan 7 millió forint összegű készpénzt, illetve ékszereket tulajdonított el. A bűncselekménnyel összesen több mint 20 millió forint kárt okozott. A nyomozás akkor vett fordulatot, amikor a feljelentő megváltoztatta vallomását. Eszerint…

További bejegyzések
Politika Közélet 

Gulyás: az EP kitöltötte a kérdőívet, és a „Soros-tervet” támogatja

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Európai Parlament (EP) csütörtöki döntésével kitöltötte a nemzeti konzultációs kérdőívet, és egyértelműen a „Soros-terv” végrehajtását támogató válaszokat adott. Gulyás Gergely pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az EP – a dublini reformtervezettel kapcsolatos határozata alapján – létrehozna egy állandó, felső létszám- és időkorlát nélküli betelepítési rendszert. A kormánypárti politikus ezért minden magyar választót arra kért, töltse ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, mert „a veszély és a fenyegetés közvetlenebb és nagyobb, mint valaha”. Beláthatatlan következményei lennének ugyanis annak, ha az EP által elfogadott határozat ebben a formában lép…

További bejegyzések
Politika 

A Jobbik lehetővé tenné az elektronikus szavazást

A Jobbik – kormányra kerülése esetén – 2022-től lehetővé tenné a voksok elektronikus leadását mind a választásokon, mind a népszavazásokon – közölte országgyűlési képviselőjük pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Dúró Dóra gyorsnak, egyszerűnek és korszerűnek nevezte ezt a voksolási lehetőséget, amely könnyebbé tenné például a külföldön élő magyarok vagy a mozgásukban korlátozottak számára a szavazat leadását, de kiküszöbölné a határon túli magyarok szavazati lehetőségével kapcsolatos problémát is, azt, hogy jelenleg egy elhunyt nevében is leadható a voks. Az előnyök közé sorolta még a gyors eredményszámítást, a költséghatékonyságot, vagy azt, hogy egy elektronikus…

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Tíz évet kapott az idős balástyai asszonyra tanyáját rágyújtó férfi

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a férfit, aki 2015-ben rágyújtotta nádfedeles tanyáját egy bent alvó idős balástyai asszonyra. A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a most 25 éves férfit. A vádlott, aki korábban több alkalommal gyújtogatott, és akit a tűz látványa elbűvölt, 2014 tavaszán a Csongrád megyei község külterületén több helyen is felgyújtotta a nádast. 2014. március 21-én a lakóhelyétől mindössze 300 méterre lévő – a későbbi sértett tulajdonában lévő – ingatlan udvarán lévő melléképület nádtetejét gyújtotta…

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Előzetesbe került a bálák felgyújtásával csaknem 49 milliós kárt okozó férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság pénteken azt a 26 éves nagykátai férfit, aki bálák felgyújtásával csaknem 49 millió forintos kárt okozott az elmúlt hetekben Baranya megyében. A Pécsi Törvényszék MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a különös visszaesőnek minősülő, korábban részben ugyanilyen jellegű bűncselekmény miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt gyanúsított október 5. és november 13. között öt helyszínen gyújtott fel szalmabálákat. Az egyik helyen egy nagy értékű mezőgazdasági munkagép is megsemmisült, a tulajdonosoknak a gyanúsított így összesen csaknem 49 millió forint kárt okozott – tették hozzá. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön számolt…

További bejegyzések
Oktatás Élő közvetítéseink Közélet 

Nem csak hatan voltak

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is összegyűlnek  november 10-én az ajkarendeki Laschober Mária Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai és a Regenbogen Német Nemzetiségi Óvoda növendékei, hogy lampionjaikkal vonuljanak végig a falu utcáin. Az iskolában már napokkal előtte lázas készülődés folyt,hiszen a gyerekek idén is nagyon készültek a lampion szépségversenyre. Sok ötletes lámpás született különböző technikákkal, ami igen csak megnehezítette a zsűrizést. Az óvodában már hetekkel előtte készültek a jeles napra. Az óvodapedagógusok számtalan népi éneket és mondókát tanítottak meg a kis ovisoknak, magyar és német nyelven, ami egyrészt fontos…

További bejegyzések

FC Ajka – BKV Előre- Élő közvetítés

Az NB III. Nyugati csoportjának 14. fordulójában az FC Ajka a BKV Előre együttesét fogadja. A találkozó játékvezetője Dr. Jakab Géza lesz, az asszisztensi feladatokat Schweighardt Dániel és Nagy Márk látják el. Az Ajka csapata az előző fordulóban magabiztos, 5-0-ás győzelmet aratott a Szabadkikötő vendégeként, a sikernek köszönhetően pedig átvette a vezetést a tabellán. Mai ellenfelük az előző fordulóban hazai pályán szenvedett 1-0-ás vereséget a Pénzügyőr csapatától, így a 14. fordulót megelőzően 19 pontot gyűjtve a tabella 9. helyén állnak. Rozmán László vezetőedzőnek sem sérülttel, sem eltiltottal nem kell számolnia,…

További bejegyzések