Katasztrófavédelem 

Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz!

Ne várja meg, míg a tűzoltók mennek ki önhöz!

 

A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat. Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.

 

Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát, vagy éppen a virágot, az most a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat. Három napon keresztül, szeptember 18. és 20. között minden nap 10 és 16 óra között az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket.

 

A tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos, vagy ismétlődő hibák miatt kiszabni. Tavaly mintegy nyolcszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat társasházban keletkezett tűzhöz, a hazai társasházakban összesen 3400 négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok. Idén eddig 579 ilyen eset volt, nagy valószínűséggel ezeknek egy részét meg lehetett volna előzni.

 

Bizonytalan a lakását érintő tűzvédelmi kérdéssel kapcsolatban? Ne várja meg, amíg a tűzoltók mennek ki ellenőrizni, vegyen részt a három nyílt napunk valamelyikén és tegye fel kérdését!

 

A kirendeltségeink az alábbi címeken érhetők el:

 

Veszprém megye 1. Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8400 Ajka Liliom u. 10/b.
2. Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8500 Pápa Major u. 20.
3. Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8200 Veszprém Dózsa György utca 31.

Related posts

Leave a Comment