Mint arról már korábban beszámoltunk, vasárnap délután megérkezett az ideiglenes, úgynevezett mobil CT-berendezés a Magyar Imre Kórházba. A készülék egy teherautóban kapott helyett, ennek köszönhetően mobil. Az, hogy nagy szükség volt rá nem vitás, úgy tudjuk már az első nap több mint 20 vizsgálatot végeztek vele.
A gépesített berendezés amilyen mobil, olyannyira korszerű is, a korábbi rossz állapotú, ezért leállított CT csak egy szeletes volt, addig az ideiglenesen helyére állított eszköz már modern, 16 szeletes. Ez pedig nem csak a vizsgálat gyorsaságában látszik meg, hanem a képminőségben is. A térbeli felbontási képességet is sikerült növelni. Egyes nagyon apró csont struktúrák, mint például a belső fül csontjai pontosabban jeleníthetőek meg a gép által.
A mobil CT főként olyan helyeken teljesít „szolgálatot” ahol elromlik a fixen telepített készülék, így a javítás idejére sem kell korszerű CT berendezés nélkül maradni. Most Ajkán áll éjjel-nappal készenlétben, így a nap bármely szakában bevethető. A berendezéshez mondhatni tartozék a kezelője, aki most a Magyar Imre Kórház vendégszeretetét élvezi, így ő akkor is kéznél van, ha éjjel szükség lenne rá.
Ilyenkor riasztják az ügyeletes orvost és az úgynevezett operátort. Az operátornak nem csak sürgős esetekben van fontos szerepe a vizsgálatoknál. Úgy tudjuk, hogy a betegek alig érzékelik az ideiglenes géppel járó kellemetlenségeket, hiszen amíg várakoznak a vizsgálatra addig minden úgy zajlik míg eddig, a különbség abban van, hogy most egy pár métert sétálni kell az udvarig, ahol a bejárathoz közel kapott helyet a teherautó.
Információink szerint a telepítésnél az egyik legnehezebb feladat a megfelelő áramerősség biztosítása volt, amit végül a régi CT betápjáról oldottak meg. Kiemelendő, hogy a teherautóra való feljutás sem okozhat senkinek sem problémát, ugyanis a gépjárműre még liftet is szereltek, így a mozgásképtelen, vagy lépcsőzni nem, esetleg csak nehezen tudó betegek is könnyen eljutnak a berendezésig.
Persze mint minden, ez sem tökéletes, ugyanis a hordággyal nem lehet az ápoltat betolni, így a polytraumatizált beteg ellátása nehézségekbe ütközhet, igaz az ilyen betegek vizsgálatát általában nem is CT-vel kezdik.
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.