Sport 

Döntetlent játszott az FC Ajka a Veszprém ellen

Újabb hazai edzőmérkőzéssel folytatta felkészülést az FC Ajka csapata. A házigazdák ellenfele a megyei rivális VLS Veszprém együttese volt.

A házigazdák a Balogh (Pokorni) – Krebsz (Baksa), Pákai, Kovács Gergő (Graszl), Csemer (Pavlitzky) – Nagy Erik (Varga Zsolt), Köles (Szabó Tibor) – Horváth Péter (Kalász) – Bene (Vallejos), Major (Horváth Patrik) – Nagy Krisztián (Kovács Gábor) összeállításban szerepeltek.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a zöld fehér csapat , hiszen Nagy Krisztián egy hosszú indítást követően okosan lőtt a jobb alsó sarokba! 1-0

Az 5. percben az FC Ajka  megduplázhatta volna az előnyét: Horváth Péter passzolt remekül Benéhez, akinek lövése nem sokkal kerülte el Mikler kapuját.

A 9. percben aztán először veszélyeztetett a vendég csapat: egy hazai szögletet követően lekontrázták vendéglátóikat a veszprémiek, Szabó 1-1-ben vezethette a labdát Baloghra, azonban a veszprémi támadó a hazai kapu mellé helyezett.

A 15. percben Krebsz-Bene összjátékot követően uóbbi lőtt kevéssel a veszprémi kapu fölé. Két perccel később egy vendég szöglet utáni kavarodást követően nem sokkal lőttek Balogh kapuja fölé.

A 19. percben Csemer beadását Horváth Péter lőtte mellé. Két perccel később Csemer távoli lövését védte Mikler.

A 29. percben egyenlített a Veszprém: egy ajkai beadást követően Horváth Péter adta el a labdát, Bognár öznetlenül Szabó elé passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett helyeznie a labdát. 1-1

30. percben Nagy Erik passzolt Nagy Krisztián elé, akinek a lövése a felső lécen csattant

A 35. percben Köles fejel Pákai elé, akinek lövése nem sokkal kerülte el a veszprémi kaput.

Az első félidő 45. percében aztán egy újabb védelmi hibát használt ki a vendég együttes: Krebsz passzolta el a labdát, Bognár ugratta ki remekül Iszlait, akinek középre adására jó ütemben érkezett Irmes és kilőtte a jobb felső sarkot. 1-2

A félidőben csak kapust cserélt Román László vezetőedző. Ami jó döntésnek bizonyult, hiszen a hazaiak szinte teljesen átvették az irányítást, a veszprémiek nem nagyon értek el a hazai kapu előteréig.

A 58. percben Bene kísérlete még utat tévesztett, de a 63. percben Kovács fejesével egyenlített az Ajka csapata. 2-2

A 67. percben Vallejos próbálkozását védte ifj. Szűcs Lajos.

A 83. percben a második félidőben először értek el a kapunkig a vendégek: Baksa adott el egy labdát, de a veszprémi támadó lövését szögletre ütötte Pokorni.

A hajrában Markó túljutott már a kapuson is, de a lövésre már nem maradt ereje, így odalett a lehetőség.

Újabb találat már nem esett, így 2-2-es döntetlent játszott az FC Ajka a megyei rivális VLS Veszprém ellen.

Related posts

Leave a Comment