Közélet 

Fél pályán az életért

Az országos tiltakozó akciók részeként az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet szervezésében félpályás útlezárást tartottak január 19-én szombaton a 8-as főút bakonygyepesi szakaszán. A gyülekező 8.30-kor a TESCO parkolóban volt, ahonnan a rendőrség felvezetésével vonultak  Ajka-Bakonygyepesre. A résztvevők száma meghaladta a szervezők előzetes elképzeléseit. A parlament 2018. december 12-én   szavazta meg a Munka Törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidő beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét is. A módosítás, már a megszavazása előtt nagy vihart kavart, és azóta is borzolja a kedélyeket. A szakszervezetek, pártok, civil…

További bejegyzések
Sajtóközlemények Rendőrségi hírek 

Bűnügyi felügyelet alatt a dohánybolti rablást megkísérlő nő

A Pápai Járási Ügyészség bűnügyi felügyelet elrendelésére tett indítványt annak a 35 éves nőnek az ügyében, aki 2018. december közepén egy pápai dohányboltot akart kirabolni.    Az ügyben a Pápai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető a késő esti órákban egy csontozókéssel a kezében bement az egyik helyi dohányboltba, ahol a kést az eladó felé tartva, pénzt követelt. Az alkalmazott nem tett eleget a követelésnek és megnyomta a pánikgombot. A gyanúsított ezt követően távozott az üzletből.   A nyomozási bíró…

További bejegyzések
Közélet 

Elhunyt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel. Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett. Andy Vajna a világ egyik…

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Rátámadt élettársára és családjára egy osztrák férfi Káptalanfán

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 57 éves osztrák férfi 2019. január 10-én az esti órákban megjelent élettársa szüleinek káptalanfai otthonánál, ahol szóváltást követően először a házban tüzet okozott, majd rálőtt az ott tartózkodókra. A lövések következtében a nő édesapja a helyszínen életét vesztette, édesanyja súlyos, míg a nő és húga életveszélyes sérüléseket szenvedett. A keletkezett tűz által egy másik lánytestvér sérüléseit a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen ellátták. Az osztrák férfi tettét követően saját magával is végzett. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást, a helyszíni…

További bejegyzések
Jó tudni Katasztrófavédelem 

A hétvégén már megmarad a hó, körültekintően közlekedjen

A meteorológiai előrejelzések a hétvégére igazi téli időjárást, és megmaradó havat jósolnak. A biztonságos közlekedés érdekében fontos gépjárműve állapota, téli felkészítettsége és a közlekedésben részt vevők óvatossága, körültekintő magatartása is. Havas, ónos esőtől csúszós, lefagyott út- és járdafelületeken nemcsak az autósoknak, de a gyalogosoknak is fokozott figyelemmel és óvatossággal, körültekintően kell közlekedni. Gépjárműve úttartása a téli időjárásra felkészítve is bizonytalanabb az ónos esőzésben, a hóval borított, vagy sónedves úttesten. A féktávolság megnő, a látótávolság pedig csapadékos, ködös időben jelentősen csökken. A katasztrófavédelem fokozott figyelemre inti az autósokat annak érdekében, hogy…

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Jogosulatlanul vette fel az elhunyt rokona számlájára utalt ellátást a vádlott

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 41 éves pápai nő ellen, aki az elhunyt nagynénje folyószámlájára a haláleset bekövetkezése után folyósított szociális ellátás összegét jogosulatlanul felvette. A vádirat szerint az elkövető nagynénje időskorúak ellátásában részesült, amelyet az illetékes kormányhivatal havi rendszerességgel utalt a számlájára. Az ellátásra jogosult 2015 júliusában elhunyt, a folyószámlához tartozó bankkártya pedig a vádlotthoz került. A kormányhivatal a halálesetről csak 2016 januárjában, az ellátások éves felülvizsgálatakor szerzett tudomást, ám addigra további, közel 257 000 forint átutalására került…

További bejegyzések
Featured Video Play Icon Katasztrófavédelem 

Vasúti kocsi lángolt a Nyugati pályaudvar tárolóvágányán

Kigyulladt egy vasúti kocsi vasárnap hajnalban a Nyugati pályaudvar tárolóvágányán. A tűzhöz a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották, akik eloltották a lángokat. Az eset során senki nem sérült meg. A videót a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság videostúdiójának fotóriportere, Dudás Tamás tűzoltó zászlós készítette. forrás:BM OKF Médiaszerver

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Többször is megszúrta kedvesét

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat egy 27 éves szőci lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. november 11-én 14 óra 40 perc körül ismerősei családi házának udvarában többször mellkason szúrta élettársát. A helyszínen tartózkodók a férfit lefogták, és a sértett segítségére siettek, aki a támadás következtében eszméletét vesztette. A kiérkező mentők a nő állapotát stabilizálták, majd kórházba szállították. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták, majd előállították. A helyszíni szemle és a körülmények tisztázása jelenleg is folyamatban van.…

További bejegyzések
Közélet Rendőrségi hírek 

Tizenhárom vádlott esetében szabadságvesztést indítványozott az ügyész

Tizenhárom vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyész a Győri Törvényszéken, a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásának szerdai tárgyalási napján. Az ügyész vádbeszédében a tizenhárom vádlott büntetőjogi felelősségéről beszélt „Magyarország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófájában”. Közölte: a vádlottak, bár nem előidézői a történteknek, a vörösiszap-katasztrófa következményeit az elvárható magatartással mérsékelhették volna. Úgy fogalmazott, hogy a per vádlottjainak, a Magyar Aluminium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori menedzsmentjének felelőssége abban áll, hogy a katasztrófát megelőzően, 2010 nyarán felismerték ugyan, hogy veszélyhelyzet állhat elő, de azt nem előzték meg. A katasztrófa bekövetkezte után…

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Szakértői szemlén bántalmazta ellenlábasa ügyvédjét a vádlott

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 46 éves, budapesti illetőségű férfival szemben, aki egy polgári peres ügyben elrendelt igazságügyi szakértői szemle során a felperes jogi képviselőjét bántalmazta. 2017 tavaszán polgári peres eljárás volt folyamatban az egyik Balaton-parti községben lévő ingatlan közös tulajdonának megszüntetése iránt, melynek során a bíróság az ingatlan, illetve a felperesi beruházások értékének megállapítására szakértőt rendelt ki. A bíróság a végzésében előírta,…

További bejegyzések