Politika Sajtóközlemények 

Bocsánatot kell kérnie a Fidesz frakcióvezetőjének, amiért hazudott a nyugdíjasoknak a Jobbikról

A Debreceni Ítélőtábla jogerősen bocsánatkérésre és százezres sérelemdíj fizetésére kötelezte Soós Attilát, a Fidesz miskolci frakcióvezetőjét, amiért azt hazudta a nyugdíjasoknak, hogy a Jobbik képviselője, Jakab Péter megsértette őket. Soós Attila természetesen ezt sem a miskolci, sem a debreceni bíróság előtt nem tudta bizonyítani, miután a jobbikos politikus soha semmilyen sértő megjegyzést nem tett a nyugdíjasokra. A bíróság arra kötelezte a Fidesz vezető politikusát, hogy a miskolci közgyűlés előtt kérjen bocsánatot Jakab Pétertől a róla terjesztett hazugságokért, és fizessen neki sérelemdíjat. A Jobbik emellett elvárja, hogy a Fidesz azoktól a…

További bejegyzések
Politika Sajtóközlemények 

Párbeszéd: a Fidesz egy nem létező tervvel próbál gyűlöletet kelteni

A Párbeszéd szerint a Fidesz „egy nem létező tervvel, a Soros-tervel” próbálja majd félelemben tartani és gyűlöletre hangolni az embereket a jövő évi választási kampányban. Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormánypártok jövő évi választási programja csak annyi lesz, hogy „Soros”, amivel azt állítják, az országban nincsenek problémák, nem jelent gondot a „terjedő szegénység és kilátástalanság”, a „szétrohadó egészségügy” és a tizenkilencedik századba visszarántott oktatás”. Ehhez kapcsolódóan a nemzeti konzultáció közpénzmilliárdok elherdálását jelenti, kizárólag a Fidesz igényeinek megfelelően – hangsúlyozta a Párbeszéd szóvivője,…

További bejegyzések

Az MSZP kitart az euró bevezetése mellett!

A Jobbik az Európai bérunióval az MSZP az euró bevezetésével kampányol. Ez utóbbira Gyurcsány Ferenc ajkai lakóssági fórumán is felmerült egy kérdés kapcsán. amire a volt miniszterelnök azt a választ adta, hogy Magyarországot örömmel fogadnák a jelentkezők között, azonban van egy nagyon komoly probléma, mégpedig az, hogy a FIDESZ beleírta Magyarország alaptörvényébe, hogy az ország fizetőeszköze forint. Így nagyon meg kellene verni a jelenleg regnáló pártot ahhoz, hogy ezt módosítani lehessen. Lássuk mi áll az MSZP közleményében : Egyértelműen politikai döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság, amikor elutasította a Polgári…

További bejegyzések
Featured Video Play Icon Sajtóközlemények Egészségügy 

ényleg más minőségű (élelmiszer) termékeket kapunk, mint a nyugat-európaiak? (videóval)

Ellentmondó hírek és vizsgálatok léteznek arról, hogy igaz-e, amit egyre többen tapasztalnak: más, pontosabban gyengébb minőségű számos (élelmiszer) termék a közép- és kelet-európai boltok polcain, mint az ugyanazon márkanév alatt megjelenő termék a nyugat-európai polcokon. Végre az Európai Bizottság illetékesét is szembesítették ezzel a fontos kérdéssel – Morvai Krisztina EP képviselő, továbbá két másik volt szocialista ország EP képviselője. Ugyanezen „kérdés-felelet” során volt téma: hogyan lehetséges, hogy egyáltalán felmerül: brazil hústermékek károsították európai uniós fogyasztók egészségét? Morvai Krisztina szerint kifejezetten bizarr dolog, hogy kiváló mezőgazdasági adottságú országokban nem a helyi…

További bejegyzések
Sajtóközlemények Egészségügy Jó tudni 

Szembe megy a hivatal a kormánnyal, hogy lehessen táppénzt igényelni

A táppénzigénylés elektronikus útra való terelése éppen a cégkapu bevezetése előtt fél évvel történt a kormány részéről. A kötelező elektronikus ügyintézés határideje 2017.07.01 volt. Az elektronikus úton való igényléshez előzetes papíralapú regisztrációra volt szükség. A regisztrációs kérelmek többsége július első napjaiban érkezett meg a kormányhivatalokhoz, több százezer munkáltatótól. A problémát okozó kormányrendelet kapcsán az előterjesztést tevő EMMI-n belül az egészségbiztosítási helyettes államtitkári pozíció továbbra is betöltetlen, így egyesületünk se tudott a kérdésben hová fordulni. Egyesületünk hivatali forrásokból úgy értesült, hogy a szakmai felügyelet ellátó NEAK vezetői és a kormányhivatal érintette…

További bejegyzések
Sajtóközlemények Politika 

Botrányos diákigazolvány-ügy: a fővárosnak lépnie kell!

Több százezer budapesti és az agglomerációban élő diák kedvezményes utazása lehetetlenülhet el, mert az Oktatási Hivatal hónapok óta nem tudja kiállítani a tanulóbérletek használatához szükséges diákigazolványokat. A szabályozás szerint ugyanis a tanulóbérlet csak a diákigazolvánnyal együtt érvényes, az állami intézmény azonban képtelen biztosítani az okmányokat. A törvény szerint Magyarországon jelenleg 16 év a tankötelezettség felső határa. Ezért felszólítjuk a főpolgármestert: rendelje el, hogy a BKK a tanév végéig – de legalább a probléma megnyugtató megoldásáig – állítson ki tanulóbérletet minden tanulónak, aki az állam hibájából nem jutott diákigazolványhoz, az ellenőrök…

További bejegyzések
Jó tudni Egészségügy Sajtóközlemények 

Az Együtt támogatja a fogorvosok demonstrációját

Három napon át több száz fogorvos csak a sürgős beavatkozásokat végzi el a tb-támogatott rendeléseken, így tiltakoznak az ellen, hogy évek óta sokkal kevesebb pénzt kapnak a betegellátásra, mint amennyiből praxisaik még működtethetők. Az Együtt szolidaritásáról biztosítja a tiltakozó fogorvosokat. Meg kell hallanunk az egészségügyben dolgozók segélykiáltását: az alapellátásra több pénzt kell költeni, ennek részeként pedig az állami finanszírozású fogorvosi ellátásra is plusz forrásokat kell biztosítani. Az Együtt szeptember 16-án mutatja be programját Magyarország jövőjéről, melyben megoldást kínálunk az egészségügyi rendszer problémáinak megoldására is. (OS)

További bejegyzések

A sült hekk is terítékre került a Szupermentán

A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Szupermenta terméktesztjén. A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott. Ehhez kapcsolódva a hivatal hatósági munkatársai összesen 13 halsütödét ellenőriztek, valamint több mint 160 mintán mintegy 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el. A hatósági ellenőrzések számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, melynek következtében összesen több mint egymillió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki. A Szupermenta termékteszt-sorozat részeként 13 Balaton környéki halsütödét ellenőriztek június utolsó napjaiban a NÉBIH felügyelői. A négynapos akció során vizsgálták…

További bejegyzések
IT Politika Sajtóközlemények 

Tömeges adatlopás miatt jelentik fel a BKK-t

Dabóczi Kálmán BKK-vezér egy hete azt mondta, hogy biztonságban vannak az utasok adatai. Ehhez képest tegnap a 24.hu birtokába került több, mint 3400 BKV-utas személyes adata. Dabóczi Kálmán tehát előbb elindított egy olyan rendszert, amiben el lehet lopni az emberek adatait, majd a budapestiek szemébe hazudott, mondván a rendszer biztonságos. #BKK #adatlopás #feltörték #hacker  A rendszer nem biztonságos, az adatokat ellopták. Márpedig aki vásárra viszi az emberek személyes adatait, az súlyos bűncselekményt követ el. A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz a BKK ellen az adatkezelési szabályok durva megsértése miatt! Felelniük kell…

További bejegyzések
Sajtóközlemények 

Jogszerű és szakszerű döntések születtek az igazgatói kinevezésekről

Valótlanok és kártékonyak azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint politikai alapon születtek meg az intézményvezetői pályázatokról hozott döntések. A valóság ezzel szemben az, hogy szakszerű, megalapozott és jogszerű döntéseket hozott az illetékes minisztérium. A tárca a döntési folyamat során minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat valamint a szakmai szempontokat mérlegelve, és az intézmények jövőjét szem előtt tartva hozta meg a döntéseit. A pályázati eljárások lebonyolítása, valamint a döntések meghozatala a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlottak. A vezetői megbízás komoly felelősséggel jár, az állami intézményfenntartás rendszerének átalakítását…

További bejegyzések