ELÉRZÉKENYÜLT A MENTÉSIRÁNYÍTÓ

Azt gondolnánk, hogy a mentősök mentős irányítók már rutinból végzik a dolgukat, teljesen természetes nekik, ha egy embert újra kell éleszteni. Az OMSZ facebook oldalán található posztból kiderül, hogy bizony azokat az embereket is megérintik az esetek akik látszólag mindig erősek és mindig a legjobb tudásuk szerint végzik a hivatásukat. Kétségbeesett férj kérte a mentők segítségét, mert elmondása szerint felesége rosszul lett és összeesett. A mentésirányító bajtársnő instrukciói alapján végzett helyszíni vizsgálatkor kiderült, a betegnek nincs légzése, keringése. Azonnal indították a rohamkocsit, miközben a bajtársnő telefonon vezényelte az újraélesztést. A…

További bejegyzések
Egészségügy Jó tudni 

KOROM LEPI EL ÉVEK ÓTA AJKA VÁROSÁT

Sok éve keseríti meg az ajkaiak életét a városban működő Bakony Erőmű Zrt. Az erőmű tevékenysége során korom, pernye távozik a kéményekből, amely belepi az egész települést. Az emberek egyre elkeseredettebbek, hiszen évek óta nem javul a helyzet, csak tovább romlik. A korom leül a közterekre, parkoló autókra, ruhákra, az ablakon beszáll a lakásokba, így sem a szabadban, sem otthon nem érezhetik biztonságban magukat a helyi lakosok. A probléma 2014 óta jelentkezik rendszeresen, miután az Ajkai Timföldgyár bezárt, és a hőerőműnek ezért új tüzelőanyagra kellett átállnia. A Bakony Erőmű Zrt.…

További bejegyzések
Featured Video Play Icon Egészségügy 

Idén és jövőre is 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok támogatása

Idén és jövőre is átlagosan 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok havi támogatása – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: június elsejétől minden egyes háziorvosi praxis 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként. A következő támogatás a jövő évben, március elsejével indul – közölte, hozzátéve: az orvosi kamarával való megállapodás értelmében november végéig megegyeznek arról, hogy milyen módon jut el a háziorvosi praxisokhoz a forrás. Az államtitkár szólt arról is, hogy 13,3 milliárd forint értékben lehet pályázni forrásokra az alapellátásban,…

További bejegyzések

Dolgozik Ajkán a CT

Mint arról már korábban beszámoltunk, vasárnap délután megérkezett az ideiglenes, úgynevezett mobil CT-berendezés a Magyar Imre Kórházba. A készülék egy teherautóban kapott helyett, ennek köszönhetően mobil. Az, hogy nagy szükség volt rá nem vitás, úgy tudjuk már az első nap több mint 20 vizsgálatot végeztek vele.  A gépesített berendezés amilyen mobil, olyannyira korszerű is, a korábbi rossz állapotú, ezért leállított CT csak egy szeletes volt, addig az ideiglenesen helyére állított eszköz már modern, 16 szeletes. Ez pedig nem csak a vizsgálat gyorsaságában látszik meg, hanem a képminőségben is. A térbeli…

További bejegyzések
Katasztrófavédelem Egészségügy Jó tudni 

Hőségriasztás lép életbe éjféltől!

Másodfokú hőségriasztás lép életbe Magyarország teljes területén 2017. július 20. (csütörtök) 00:00 órától július 23. (vasárnap) 24:00 óráig. A riasztást az országos tisztifőorvos adta ki, tekintettel arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban tartós hőség várható. #hőség #hőségriasztás #meleg #nyár A hőségriasztásról szóló teljes közleményt – a lakosság által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listájával – erre a linkre kattintva tekinthetik meg: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php… Fontos, hogy a hőségriasztás idején lehetőség szerint kíméljük szervezetünket. Aki teheti, kerülje a tűző napon végzett megerőltető tevékenységet – főként a délelőtt 11 óra…

További bejegyzések
Egészségügy 

Gyorssegély: ideiglenesen mobil CT-t kap Ajka

A hatóság a kelleténél szigorúbban járt el, amikor megtiltotta az ajkai CT-használatát, amit akut esetekben ma is lehetne használni – tájékoztatta a közvéleményt a szakma álláspontjáról Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón, ahol azt is bejelentette, hogy jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba. #CT  #Ajka  #kórház #egészségügy Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ez csak ideiglenes eredmény lesz, azonban a végleges megoldásról  a kórháznak kell intézkednie. Úgy fogalmazott, az eset kapcsán mind a fenntartónak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), mind a kórháznak, mind…

További bejegyzések
Featured Video Play Icon Egészségügy 

Ajkai CT és ami mögötte van ?

Az önkormányzat jobb tulajdonosa volt mindig a kórházaknak mint az állam. Bombaként robbant a hír, hogy felfüggesztették az ajkai CT berendezés működését, ezért a betegeknek Veszprémbe kell utazniuk, ha ilyen jellegű vizsgálatra kapnak beutalót. Rig Lajos országgyűlési képviselő szerint ez az állapot nem jó sem az ajkaiaknak, se a kistérség lakóinak, de a veszprémieknek és a keszthelyieknek sem, hiszen az intézkedéssel automatikusan megnőnek a várólisták, fokozódik a leterheltség a kijelölt kórházakban. Pont ezért az országgyűlési képviselő szerint az ügyet nem egymásra mutogatással kellene kezelni, hanem együttműködve, hogy mihamarabb új berendezés…

További bejegyzések
Egészségügy 

Leálltak a CT-vizsgálatok Ajkán

Csütörtöktől nem használhatják a betegek az ajkai kórház CT-berendezését. A hírt az RTL Klub Híradója tudta meg, amely megszerezte a leállításról szóló miniszteri határozatot is. Az ajkai és környékbeli betegeknek most Veszprémbe kell menniük CT-vizsgálatra. A lépést a betegbiztonsággal indokolják. A veszprémi kórház főigazgatója azt mondta: már több mint tízéves és nagyon elavult az ajkai CT-berendezés. Veszprémben most plusz műszakot vállaltak, hogy el tudják látni a betegeket. – Írja az RTL Klub Néhány napja mi is beszámoltunk arról, hogy az ajkai kórház július 11-től, azaz kedd-től új főigazgatót kapott, cikkünkben megjegyeztük,…

További bejegyzések
Egészségügy 

Dr Nagy Zoltán az ajkai kórház új igazgatója

Dr. Nyári Ildikó, a Magyar Imre Kórház eddigi főigazgatója nyugállományba vonult. Bár hivatalos bejelentés utódjáról még nem történt, de úgy tudjuk, hogy július 11-től,  dr. Nagy Zoltán szülész-nőgyógyász főorvos látja el a főigazgatói feladatokat. Feltehetőleg az új főigazgatónak sem lesz könnyű dolga a későbbiekben, hiszen az ajkai kórház is (a többi egészségügyi intézményhez hasonlóan) jelentős létszámhiánnyal küzd, személyzet nélkül pedig a gyógyítás komoly akadályokba ütközik. Ezért aztán nem csoda, hogy minden kommunikációs csatornát megragadnak arra, hogy a létszámhiányt pótolják. Az alábbi felhívást is a facebookon találtuk.   Az alábbi önéletrajzot…

További bejegyzések