A Veszprémi Törvényszék enyhítette az Ajkai Járásbíróság ítéletét, és az 1 év 3 hónap börtönbüntetés helyett 90 nap elzárást szabott ki azzal a 32 éves ajkai férfival szemben, aki volt élettársát zaklatta rendszeresen, illetőleg annak édesapját is bántalmazta a nyílt utcán. A törvényszék mellőzte továbbá a közügyektől eltiltásra, illetve a két korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetés utólagos végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017-től élt élettársi kapcsolatban a sértettel, aki 2022 áprilisában az élettársi kapcsolatot megszakította a vádlottal, és a kapcsolatukból 2019-ben született gyermekükkel saját édesapjához költözött.
A vádlott a nő döntését nem tudta elfogadni, ezért 2022 szeptemberében félelemkeltés céljából több alkalommal SMS-ben, Messenger és Viber alkalmazásokon keresztül küldött üzenetekben azzal fenyegette meg a sértettet, hogy bántalmazza, illetve megöli. A vádlott több alkalommal megjelent a sértett lakásánál, becsengetett, valamint az utcán több alkalommal követte.
A vádlott 2022. október 2-án az esti órákban gépjárművel megjelent a sértett lakásánál abból a célból, hogy közös gyermeküket elvigye magával, amit a sértett nem engedett meg neki. A vádlott a ház előtt az utcán az autóban ülve kiabált, mire a sértett édesapja odament hozzá, megkérte, hogy ne hangoskodjon, azonban a vádlott kiugrott az autóból és a férfit minden indok nélkül kettő alkalommal, ököllel mellkason ütötte, aki emiatt hanyatt esett, mire a vádlott távozott a helyszínről. A vádlott bántalmazása következtében a sértett édesapja 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
A vádlott másnap reggel abból a célból, hogy a sértett magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, több alkalommal telefonon hívta őt, miután a sértett a telefont nem vette fel, a vádlott gépjárművével követte a sértett által vezetett gépjárművet. Amikor a sértett megállt és kiszállt az autóból, a vádlott felszólította őt a telefonja átadására, abból a célból, hogy az általa küldött fenyegető tartalmú üzeneteket kitörölje, azonban a telefon kódját nem tudta feloldani, ezért a telefont magához vette, a helyszínről elhajtott, majd a sértett telefonját sértett lakásának postaládájára tette, így a sértett a telefont sértetlenül visszakapta.
Az Ajkai Járásbíróság elsőfokú ítéletében a vádlottat zaklatás bűntette, garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt halmazati büntetésként 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte egy 2021-ben kiszabott 1 év 9 hónapos, valamint egy 2022-ben kiszabott 1 év 6 hónapos szabadságvesztés büntetés utólagos végrehajtását
A vádlott és védője az elsőfokú ítélet ellen kizárólag a kiszabott büntetés enyhítése céljából jelentett be fellebbezést, míg az ügyész azt tudomásul vette.
A másodfokú bíróság döntésének indokolásában rámutatott, hogy a vádlott azóta egy sikeres indulatkezelési tréningen vett részt, illetőleg rendezte kapcsolatát sértettekkel, akik megbocsátottak neki; a vádlott a volt élettársával az élettársi kapcsolatot is helyreállította, jelenleg mindketten külföldön dolgoznak és közösen nevelik kiskorú gyermeküket. A vádlott családi életének rendeződésére és az életvezetésében tapasztalható pozitív változásokra figyelemmel a törvényszék úgy ítélte meg, hogy bár a vádlott előéletére figyelemmel szabadságelvonással járó büntetés kiszabása indokolt, a büntetési célok eléréséhez vele szemben elegendő az elzárás büntetés alkalmazása, amelynek tartamát a másodfokú bíróság a törvényi maximumban, 90 napban határozta meg.
A döntés jogerős.
Veszprém, 2025. november 3.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
