Az ajkai képviselő-testület október 16-án tartott ülésén több fontos személyi kérdés is napirendre került. A város önkormányzata a tegnapi ülés után közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy vezetőváltásról döntöttek az önkormányzati tulajdonú sportvállalatok élén.
A közlemény szerint Dr. Soós Imrét visszahívták a Sportváros Kft., az FC Ajka Kft., valamint az Ajkai Sportingatlan Üzemeltető és Hasznosító Kft. ügyvezetői tisztségéből. Az önkormányzat úgy fogalmazott, az általa vezetett csapat a rábízott feladatokat elvégezte, így lezárult egy szakasz a város sportéletének irányításában.
A Sportváros Kft. vezetését Jákli Péter veszi át, akit az önkormányzat közleménye az ajkai sportélet ismert és elismert szereplőjeként jellemzett. Mint írják, életpályája szorosan kötődik Ajkához és a helyi sporthoz.
Az FC Ajka Kft. új ügyvezetője Bujtor Balázs lett, aki az önkormányzat tájékoztatása szerint sportcsaládból származik, háromgyermekes édesapa és önkormányzati képviselő is.
A testület bízik abban – áll a közleményben –, hogy az új vezetés alatt a korábban jelentkező problémák rendeződnek, és Ajka sportéletének működése visszatér a stabil, átlátható és fenntartható keretek közé.
Discover more from 1st-press
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
