Ajka új képviselő-testülete megkezdte munkájátKözélet 

Ajka új képviselő-testülete megkezdte munkáját

Ajka – Október 11-én ünnepélyes keretek között megalakult Ajka város új képviselő-testülete. A Városháza dísztermében a megválasztott képviselők letették esküjüket, és megkezdték ötéves mandátumukat.

A júniusi önkormányzati választásokon a Közösen Ajkáért Egyesület szerezte meg a mandátumok többségét, így Schwarz Béla folytathatja polgármesteri munkáját. Az eredményeket Dr. Zámbó Gábor, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette. Schwarz Béla 7537 érvényes szavazattal nyerte el a polgármesteri tisztséget. A képviselő-testület 15 tagú, a Közösen Ajkáért Egyesület 10, a Fidesz-KDNP 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 képviselői helyet szerzett.

Schwarz Béla polgármester avatóbeszédében hangsúlyozta a hosszú távú városfejlesztés fontosságát, és bemutatta a „Zöld Világ” elnevezésű koncepcióját. Kiemelte, hogy Ajka mára elérte az élhető város státuszát, a következő lépés pedig a modernitás és a városi funkciók kiteljesedése, a „Zöld Világ” megvalósítása. Ez nem csupán a zöldterületek bővítését jelenti, hanem egy komplex, modern városi életmód kialakítását, amely figyelembe veszi a környezeti fenntarthatóságot, a digitalizációt és a lakosság jólétét.

A polgármester kitért a klímaváltozás kihívásaira is. Hangsúlyozta, hogy a várost fel kell készíteni a szélsőséges időjárási viszonyokra. Ennek érdekében csökkenteni fogják a burkolt felületek arányát, kevesebb parkolót építenek, és minden városrészben tavakat, pihenőhelyeket kívánnak létrehozni a mikroklíma javítása érdekében. A tudomány vívmányaira is számítanak a klímaváltozás hatásainak enyhítésében.

Beszélt a digitalizáció fontosságáról is, amely elengedhetetlen a modern városfejlesztéshez. Céljuk, hogy a városi információk és szolgáltatások mindenki számára könnyen elérhetőek legyenek okostelefonon keresztül. (Ha okostelefonról olvassa portálunkat, ajánljuk, hogy telepítse mobilalkalmazásunkat, így azonnal értesülhet push üzenetekben a legfrissebb híreinkről. A telepítés egyszerű, csak el kell fogadni a felugró ablakot.)

A polgármester beszélt a munkahelyteremtésről és a lakásproblémákról, különös tekintettel a fiatalok lakáshoz juttatásának nehézségeire. Hangsúlyozta a jólét és a magasabb bérek fontosságát a modern városi életmód fenntartásához, és ígéretet tett arra, hogy a képviselő-testület mindent megtesz a helyi vállalkozások ösztönzésére a bérek emelésére.

Az alakuló ülésen a képviselők Dr. Horváth Józsefet és Dorner Lászlót választották meg alpolgármesternek. Dr. Horváth József megköszönte a bizalmat, és biztosította a képviselő-testületet arról, hogy legjobb tudásuk szerint fogják ellátni feladataikat Ajka város fejlődésének előmozdítása érdekében.

A külsős bizottsági tagok is letették esküjüket.

Az alakuló ülés a Szózat meghallgatásával zárult.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Leave a Comment

Enable Notifications OK No thanks