Katasztrófavédelem 

Mustgázmérgezés Somlószőlősön

Mustgázmérgezés miatt riasztották az ajkai hivatásos tűzoltókat Somlószőlősre. Az egység kiérkezése előtt a egy helyszínen tartózkodó ember azonban már kihozta azt az eszméletlen idős férfit aki a pincében tartózkodott. Őt mentőhelikopterrel szállították az ajkai kórházba. A tűzoltók műszeres mérései már a korábbi szellőztetésnek köszönhetően már nem mutatták a mérgező gáz jelenlétét a pincében.

A mustgázmérgezés megelőzhető

A nyár vége és az őszi időszak kezdete a szüret, ezzel együtt a bortermelés fontos időszaka, amely egyik jellemző veszélyforrása a mustgáz. A gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több baleset vagy haláleset következik be országszerte mustgázmérgezés következtében. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ez esetben is a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet.
A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag tulajdonképpen egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése (a cukor alkohollá alakulása) során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb gáz, amely zárt térben a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos környezetet hoz létre. A mustgáz adott koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, aminek jele a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes is lenne a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában.

Magyarországon évente 40-50 alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat. A riasztások jelentős részénél azonban már nem tudnak segíteni, mert nagyon gyorsan létrejön a mérgezés, az eszméletvesztés és beáll a halál. A balesetek megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetőek!

A mustgázzal kapcsolatos balesetek a borospincék szellőztetésével, illetve szén-dioxid gázérzékelő riasztóberendezés telepítésével megelőzhetők. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy égő gyertyával ellenőrzi a pince biztonságát. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne a vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem eressze derékmagasság alá. A legegyszerűbb megoldás egy lapátra – vagy más kerti szerszámra – helyezett mécsest, gyertyát tartani lábmagasságban. Amennyiben a láng kialszik, akkor nincs elegendő oxigén a pincében, azonnal el kell hagyni a helyiséget.

Gyakori probléma, hogy a balesetet szenvedő személyek segítségére megfelelő védelem nélkül próbálnak sietni, azonban a másik segítségére siető ember az oxigénhiányos helyiségbe lépve maga is a mustgáz áldozatává válhat. Az ilyen balesetet szenvedő embereket csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonsággal kimenteni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!

Author

Related posts

Leave a Comment