Egyéb 

Még mindig a víz az úr

A nagy mennyiségű hirtelen lehullott eső miatt a Molnár Gábor Parkerdő egy részét június 14-én délelőttre elöntötte a víz, de a látszat ellenére az éttermet nem veszélyeztette a csapadék, zavartalanul üzemel és akadály nélkül megközelíthető. Nem ilyen szerencsés azonban az a kis lakóközösség, amelynek tagjai úgy döntöttek, hogy kiköltöznek városunk egykor szebb napokat látott, kedvelt kirándulóhelyére a Parkerdőbe.  

A helyiek előtt nem ismeretlen ez a jelenség, két éve átéltek már hasonlót – mesélte Rózsa Erika, aki 10 éve lakik a környéken. Elmondása szerint nagyobb esőzések után összegyűlik és megáll a víz az étterem előtt, de olyan mennyiségben, olyan mélységben, hogy az úton sem gyalog, sem autóval nem lehet közlekedni. Ilyenkor előkeresik a gumicsizmákat, belebújnak és az erdőn át, a  szánkópálya felett gyalog indulnak el munkába, iskolába, vagy óvodába a gyerekkel. Erika azt is elárulta nekünk, hogy a nehézségek ellenére esze ágában sincs elköltözni. “itt születtem, nekem itt kell meghalnom.”- fogalmazott.

A tűzoltók homokzsákokkal, az önkormányzat munkagéppel sietett az ingatlantulajdonosok segítségére. Bár úgy tudjuk, hogy a homokzsákokra végül mégsem volt szükség, lakóingatlant ugyanis nem veszélyeztetett a víz.

Gerencsér Hilda, a terület önkormányzati képviselője szerint a terület amilyen gyönyörű olyan veszélyes is, hiszen két oldalt hegyek veszik körül a völgyet. A völgyben megül a csapadék, ami ha hirtelen jön, akkor eltömíti a még meglévő vízelvezetőket és az utat is tönkreteszi. A területen életvitelszerűen 3 család lakik. És, hogy mi lehetne a megoldás? Újra árkot kellene építeni, mégpedig egy olyat, ami levezeti a vizet, ez viszont nem egyszerű, mert a közel egy méteres szintemelkedés áthidalása már komoly feladat. Reméljük a szakembereknek sikerül megoldást találni a problémára, addig meg csak abban bízhatnak a lakók, hogy az időjárás kegyes lesz hozzájuk.

 

Author

Related posts

Leave a Comment