Rendőrségi hírek 

Brutalitás Ajkán, gyerekek vertek szét, festettek össze autókat

Fiatalok vertek szét több autót ajka Óvárosában.  azt nem tudni, hogy tettüket mi motiválta, azt azonban igen, hogy egyikük annyira fiatal, hogy korára való tekintettel (most nem taktikai szempontból) csak tanúként hallgatta ki a rendőrség.  

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fiatalkorút, aki gyermekkorú társával gépkocsikat és épületeket rongált meg.

A rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy 2018. április 27-én 22 óra és 2018. április 28-án 8 óra között gépkocsikat és épületeket rongáltak meg Ajka belvárosában. Három személygépjárművet fekete festékkel fújtak le, melyek közül két gépkocsi első és hátsó szélvédőjét is betörték, rendszámtábláikat eltulajdonították valamint több épületre fekete festékkel különböző feliratokat fújtak. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút és gyermekkorú társát. A fiatal 2018. május 2-án kihallgatása során beismerő vallomást tett. Ellene rongálás bűntett, rongálás vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon. Társát – életkorára tekintettel – tanúként hallgatták ki a nyomozók.

This slideshow requires JavaScript.

Author

Related posts

Leave a Comment