Közélet 

Nincsenek gyanús körülmények Avicii halála körül

Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül – közölték az ománi hatóságok. A Tim Bergling néven született Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A 28 éves DJ halálának okát nem hozták nyilvánosságra – írta a BBC News. Az ománi királyi rendőrség közlése szerint „két halottszemle lefolytatása után” kizárták a bűncselekmény lehetőségét. A svéd DJ nyaralni volt Ománban, ahová már a családja is kiutazott, hogy hazaszállítsa holttestét Svédországba. A hétvégén több ezer rajongó gyűlt össze Stockholm központjában, hogy lerója tiszteletét a zenész előtt, akinek olyan…

További bejegyzések
Közélet Politika 

Lemondott Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester lemond tisztségéről, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire koncentráljon – erről maga az üzletember tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t. A dokumentum szerint Mészáros Lőrinc döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét. Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselőtestület is hivatalos tájékoztatást kap Mészáros Lőrinc lemondásáról. Az üzletember közleményében hangsúlyozta, hogy vállalatbirodalma irányítása egész embert kíván. „Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert…

További bejegyzések
Munkáink 

Megkezdődött a verseny: Vajon fognak ki 26 kilónál nagyobb pontyot idén?

A világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye kezdődött meg a Balatonon. Száznyolcvan kilométer hosszú szakaszon horgásznak a versenyzők, a helyeket sorsolással döntötték el. Tavaly ugyanezen a versenyen a rekord egy huszonhat kilós példány volt, de a szakemberek szerint van ennél nagyobb ponty is a Balatonban. atv.hu         http://www.atv.hu/videok/video-20180423-megkezdodott-a-verseny-vajon-fognak-ki-26-kilonal-nagyobb-pontyot-iden

További bejegyzések