Rendőrségi hírek 

Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen

Egy hónapra nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője az erről szóló döntés meghozatala után a fővárosban.

A döntés nem jogerős, a gyanúsított és az ügyészség is fellebbezett ellene.
A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el.
Gyárfás Tamás úgy fogalmazott, semmi köze nincs a témához.
Bánáti János, a gyanúsított védője, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke hangsúlyozta: az a döntés született, hogy az ügyészség által indítványozott házi őrizetre nincs szükség. Gyárfás Tamás húsz éve azzal a tudattal él, hogy milyen hírek jelentek meg vele kapcsolatban. Egész életében Magyarország érdekét szolgálta, és bár gyakran távozott külföldre, nem azért, hogy elmeneküljön az eljárás elől: mindig hazatért, megjelent, amikor kellett.
A nyomozóhatóság folytatja az eljárást, várhatóan sor kerül újabb meghallgatásokra, Gyárfás Tamás mindig pontosan megjelenik majd – közölte Bánáti János.
A hangfelvételről úgy fogalmazott, azon félmondatokat, adott esetben nem is érthető szavakat lehet kivenni. A hordozó elemzésébe semmilyen módon nem mennek bele a nyilvánosság előtt – szögezte le. Hozzáfűzte: még a nyomozóhatóság sem tette fel ezt a kérdést Gyárfás Tamásnak, nem mentek végig a szöveg elemzésén, nem kellett arról nyilatkozni.
Ismertette: a törvény előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványnál kötelezően előírja, hogy a védőnek és a terheltnek minden iratot át kell adni, amit a bíróság megkap. Amikor nem előzetest, csak házi őrizetet indítványoznak, biztosítani szükséges a terheltnek és a védőnek, hogy megismerjék az ügyészi indítványt alátámasztó bizonyítékokat, kivéve, ha ez a nyomozás érdekét veszélyezteti. A meghallgatás elején Bánáti János felvetette, hogy van „néhány kötet”, és szeretné tudni, a több tízezer oldalból melyeket tanulmányozhatja, amivel nem sérti a nyomozás érdekét. Erre az ügyész azt válaszolta, hogy semmit nem ismerhet meg az iratokból.
Az „összevágott”, „hevenyészett” hangfelvételen kívül tehát semmiféle bizonyítékról nem tudnak – mondta Bánáti János.
Hangsúlyozta: Gyárfás Tamás állítólagos tette csak akkor lehet bűncselekmény, ha miután rábírta Portik Tamás vállalkozót arra, hogy közvetítse a felbujtást, utána ő rábírta az elkövetőt a bűncselekményre. Gyárfás Tamást ugyanis „a felbujtó felbujtásával gyanúsítják” – fogalmazott.
Kijelentette, nem tártak eléjük semmiféle bizonyítékot. Csak a hangfelvételről tudnak, de azt nem kellett eléjük tárni, mert a hordozót Gyárfás Tamás adta át: már másnap leadta a borítékot, miután megtalálta azt a levélszekrényében. Ez tavaly ősszel történt.
Az ügy nem jutott odáig, hogy követeljenek tőle valamit – emelte ki Gyárfás Tamás.
A bírói ítélethez ennél sokkal több kell – hangoztatta Bánáti János. A törvény kimondja, hogy alapos gyanú és kétséget kizáró bizonyítottság szükséges. Az sem biztos, hogy lesz vád – vélekedett.
A hangfelvételt „feltehetően csak az készíthette”, akivel Gyárfás Tamás beszélt. Ez nem kétséges, hogy Portik Tamás – jelezte az ügyvéd.
Kitért Gyárfás Tamás és Portik Tamás kapcsolatára, amelyet felületesnek nevezett. A viszonyuk egy ingatlanbérlettel kezdődött a kilencvenes években: Portik Tamás bérelte a korábbi úszószövetségi elnök egy ingatlanát. Ezt követően alkalmi, teljesen rendszertelen kapcsolat állt fenn kettejük között, évente egyszer-kétszer találkoztak, de volt, hogy évekig nem. Volt egy ingatlancsere-ügylet is a kétezres évek közepén, amellyel Gyárfás Tamás gazdaságilag rendkívül jól járt.
Tasnádi Péter vallomását nem tárták eléjük, arra nem kívánnak reagálni – közölte egy kérdésre Bánáti János.
Gyárfás Tamás elfogásáról Bánáti János azt mondta, arra az utcán került sor. Úgy fogalmazott ugyanakkor, hogy elfogni azt kell, aki menekül, a korábbi úszószövetségi elnök pedig az elmúlt húsz évben soha nem menekült, és ezután sem fog.
Gyárfás Tamás jelezte: csütörtökön beszélt a FINA vezetőivel, akik bíznak benne. A pénteki döntés nem veszélyezteti, hogy részt vegyen a jövő heti budapesti vízilabda-kongresszuson.
Az Országos Rendőr-főkapitányság múlt kedden tette közzé, hogy tavaly október 31-e óta folytatják a nyomozást a Fenyő János ellen mintegy húsz éve elkövetett emberölés ügyében.
Egy héttel később a Gyárfás Tamás előállítására vonatkozó MTI-megkeresésre közleményben reagáltak. Kiemelték, hogy elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.
Az ugyanebben az ügyben március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamás vállalkozót is emberölésre felbujtással gyanúsítják.
Bánáti János ügyvéd szerdán azt írta a honlapján: Gyárfás Tamás a kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, ölesse meg Fenyő Jánost.
A korábbi úszószövetségi elnök többórás vallomásban részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő „megbékélést”, és leírta P. T.-vel való kapcsolatát is – közölte.
Csütörtökön a Fővárosi Főügyészség közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: házi őrizet elrendelését indítványozta. Ennek értelmében Gyárfás Tamást hazaengedték.
Megállapították, hogy személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. A legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás helyett azonban házi őrizetre tettek indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.

 

Author

Related posts

Leave a Comment