Featured Video Play IconSajtóközlemények 

Egyre több migráns zavarja meg a Jobbik rendezvényeit

A Jobbik már évek óta szorgalmazza a határőrség visszaállítását, ez megjelent a 2010-es és a 2014-es kampányukban is – mondta el portálunknak egy tegnap megjelent sajtóközleményre reagálva, Ferenczi Gábor Devecser város Jobbikos polgármestere.

 

Mint ismeretes a Fidesz-KDNP kormány eddig több ezer migránst telepített be titokban, valamint tízezreket pénzért. Az utóbbi hetekben ezek az „oltalmazottak” több jobbikos rendezvényt zavartak meg, megpróbálva ráerőltetni a kultúrájukat a rendezvényeken résztvevőkre. Allah akbar kiáltásokkal, valamint hangszóróból szóló vallási zenével hívják fel magukra a figyelmet, és egyre több városban rongálják a jobbikos plakátokat. Volt olyan rendezvény, ahol imaszőnyegeket árultak, feltehetően illegálisan, engedély nélkül. Legutóbb Ózdon és Salgótarjánban adták elő furcsa performanszukat, van olyan migráns, akinek már magyar jogosítványa is van, és magyar rendszámú autóval közlekedik, miközben kocsijából szól a muszlim vallási zene. Ebből is látszik, hogy a Fidesz-KDNP számít a betelepített migránsaira, hiszen nemrég Brüsszelben is megszavazták a támogatásukat.

Április 8-a után a Jobbik-kormány meg fogja állítani a bevándorló hullámot, a határt pedig nem csak kerítéssel, hanem önálló határőrséggel is védeni fogja, a fideszes migránsbiznisz haszonélvezői pedig el lesznek számoltatva.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom (OS)

 

 

 

 

Author

Related posts

Leave a Comment