Kultúra 

Szeretném elmondani még.. Magyar Kultúra Napja Ajkarendeken

Idén is nagy sikerrel rendezték meg Ajkarendeken a Magyar Kultúra Napi megemlékezést. A műsorra a nézőkön kívül a sajtó is olyan nagy számban volt kíváncsi, hogy szinte már kicsinek bizonyult a könyvtárszoba, ahol a három tagú Hársfa zenekör ünnepi megzenésített, verses műsorral kedveskedett a megjelenteknek. Ám mielőtt a zenészek a húrok közé csaptak volna, minden vendég két meglepetés ajándékot kapott. Az egyik egy kotta volt, ami közös éneklésre ösztönzött mindenkit, a másik pedig egy nemzeti színekkel dekorált könyvjelző.

Az est nyitásaként Töltl János, a művelődési ház vezetője szavalt el egy Fésüs Éva verset.  Majd kezdetét vette a Hársfa zenekör széles palettát átölelő előadása. Papp Ferenc zenekarvezető gitáron játszott, Györgyné Kollár Gabriella gitárkísérettel és énekkel tetté szebbé a produkciót, György Zoltán ütőshangszerekkel és furulyával emelte a program hangulatát. 

– A 14. századtól indultunk egészen a 20. századig, bemutatva műveket a magyar költészet jeles képviselőitől. Ezzel az összeállítással szerettük volna visszaadni a csodálatos magyar költészetet a zenén keresztül és amivel méltán képviselhetjük azt, hogy magyarok vagyunk – fogalmazott Papp Ferenc lapunknak a műsort követően.

Zárásként Töltl János kért szót ismét. Fésüs Éva Szeretném elmondani még című költeményével búcsúzott a hallgatóságától.

Szeretném elmondani még

Minden dalom, versem csak törmelék,
pillanat-életem szilánkja,
mit a halál tesz majd lapátra.
Mégis szeretném elmondani még
a boldogság káprázatát,
amely vasmarkú fájdalmak között is
annyiszor rám talált.
A tüskéket hitemnek rózsafáján,
s konok kapaszkodásomat
a Gondviselés szalmaszálain,
mikor cserbenhagytak az álmaim.
Az események könyörtelenségét, s azt a csodát,
ahogyan mégis mind hasznomra vált.
Beomlott reménységek romjain
tücsökmuzsikás szavak vigaszában
az örök érvényű mesék
mindent megoldó képletét,
s ahogy felrázták alvó szívemet
a szeretet áramütései,
amikor emberszemek sugarával
emberen túlról üzent Valaki.
A harcokat hitvány magammal,
amikor elfordult az angyal;
kétségeket és bizonyságokat,
egész esendő voltomat,
s közben a kegyelem
keresztvízből megmaradt harmatcseppjeit
lehajtott fejemen.
.
Lassan elengedő gyökereimben
érzem a remegést,
s egy mámorító titkot,
hogy élni nagyon szép volt.
Csak ezt akartam elmondani még.

Papp Ferenc (Névjegy): két éve alakította a Hársfa zenekört. Már 14 éves kora óta gitározik. A zene hozta neki a költészetet. A zenésvers a kedvence. Több hangszeren is játszik, ilyen a balalajka, ukulele, lantgitár, mandalin, vagy koboz. Szenvedélyesen gyűjti a különleges hangszereket is, ide most a legújabb szerzeményét egy fa agogót hozott el megmutatni, ami egy afrikai ütőshangszer. A zenén kívül második nagy szenvedélye a futás, kora ellenére heti háromszor edz és rendszeresen indul maratonokon is.

 

Author

Related posts

Leave a Comment