Rendőrségi hírek 

Az ajkai rendőrök is részt vettek a Cseh betörők elfogásában

A Veszprémi Rendőrkapitányság sajtótájékoztatón ismertette a nyomozás részleteit.

Az eljárás adatai szerint a 43 éves N. Jirji és a 32 éves C. Jaroslav 2017. október és november között nyolc veszprémi és három pápai lakásba tört be, azokból elsősorban arany ékszereket, illetőleg karórát, készpénzt loptak el.

Hebling Ernő címzetes rendőr alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság Vagyon- és Gazdaságvédelmi Alosztályának vezetője 2017. november 22-én sajtótájékoztatón ismertette a nyomozás részleteit.

A pápai betöréseket követően összehangolt rendőri akció keretében 2017. november 15-én fogták el a cseh állampolgárokat, akik Pápát elhagyva Győr irányába indultak. A sikeres felderítésben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, az elfogásban pedig a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, az Ajkai Rendőrkapitányság és a Pápai Rendőrkapitányság is részt vett.

A három megyét érintő betöréssorozat gyanúsítottjait előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket 23 rendbeli, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt. A lopással okozott kár 9 millió forint, a rongálással okozott kár meghaladja a 2 millió forintot.

A nyomozó hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2017. november 17-én elrendelt.

Author

Related posts

Leave a Comment