A Limp Bizkit és Ákos is fellép a VOLTon

Egy nappal a 60 órás, kedvezményes jegyelővétel indulása előtt újabb nevekkel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. A korábban bejelentett nevek, így például a Depeche Mode és Iron Maiden mellé érkezik a Limp Bizkit és a Skillet, a hazai mezőny legnagyobbjai közül pedig többen már biztosan jelen lesznek Sopronban. Itt mutatja be először új show-ját Ákos, a Tankcsapda pedig Lukács Laci félévszázados születésnapi koncertjével készül. November 23-tól – két és fél napon át – pedig kedvezményes bérletek és napijegyek kaphatók jövő évi fesztiválra. Limp Bizkit és Skillet a VOLTon A…

További bejegyzések

Huszonnégy órán belül beazonosították, egy héten belül pedig elfogták a gyanúsítottakat

Huszonnégy órán belül beazonosították, egy héten belül pedig elfogták a gyanúsítottakat. Rendőrkézre került az a két cseh férfi, akik a gyanú szerint Szombathelyen, a kámoni és a herényi városrészen, valamint a Stromfeld lakótelepen lévő családi házakba tört be. A megalapozott gyanú szerint a külföldiek a betöréssorozatot Veszprém megyében kezdték és végül Veszprém megyében elfogták őket. A bűncselekmény felderítése a három szomszédos megye – Győr-Moson-Sopron megye, Veszprém megye és Vas megye – érintett rendőri állománya által végrehajtott együttműködés eredménye. A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. november 8-án hat, a következő napon pedig további…

További bejegyzések
Rendőrségi hírek 

Az ajkai rendőrök is részt vettek a Cseh betörők elfogásában

A Veszprémi Rendőrkapitányság sajtótájékoztatón ismertette a nyomozás részleteit. Az eljárás adatai szerint a 43 éves N. Jirji és a 32 éves C. Jaroslav 2017. október és november között nyolc veszprémi és három pápai lakásba tört be, azokból elsősorban arany ékszereket, illetőleg karórát, készpénzt loptak el. Hebling Ernő címzetes rendőr alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság Vagyon- és Gazdaságvédelmi Alosztályának vezetője 2017. november 22-én sajtótájékoztatón ismertette a nyomozás részleteit. A pápai betöréseket követően összehangolt rendőri akció keretében 2017. november 15-én fogták el a cseh állampolgárokat, akik Pápát elhagyva Győr irányába indultak. A sikeres felderítésben a Győr-Moson-Sopron…

További bejegyzések