Nagy volt az érdeklődés az év utolsó Spartanjára

Nagy volt az érdeklődés az év utolsó Spartanjára

Véget ért a Spartan Race Közép-Európai Régió 2017-es szezonja. Eplényben a hétvégén több mint ötezren versengtek azért, hogy legyőzzék a 8 és a 23 kilométeres, akadályokkal tűzdelt távot. Az embert próbáló versenyen több ajkai is indult, akiknek a 907 méteres szintemelkedéssel is meg kellett küzdeniük.

 

Minden futamot füstbombával és hangos visszaszámlálással indítanak a szervezők. Az eplényi viadalon negyedóránként rajtoltak el a versenyzők, akiknek már az első száz méteren egy meredek domboldalon kellett felküzdeniük magukat. A több kilométeres futás, gyaloglás, valamint az elképesztő szintemelkedés és a tucatnyi akadály miatt ez a pálya az egyik legnehezebb a versenysorozatban.

A Spartan Race Training Group Ajka a 24 kilométeres versenyen ötödik helyen végzett 106 csapatból, a vasárnapi 8 kilométeres sprint versenyén pedig felkerült a dobogóra harmadikként a 136 induló csapatból. Gyerek kategóriában az Ajkai Óriások is sikeresen vették az akadályokat, így Spartan Race pólót és Finisher érmet kaptak a teljesítményük után. Jövőre az első versenynek Nagykanizsa ad otthont.


Discover more from 1st-press

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Vélemény, hozzászólás?

Enable Notifications OK No thanks