100 millió forintos támogatás a kórusoknak

A mindennapos éneklés témájában rendeztek konferenciát hétfőn a fővárosi Budapest Music Centerben. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a mindennapos éneklés nem jelent mindennapi kötelező énekórát. „Nem plusz terhekről beszélünk, hanem plusz lehetőségekről” – mondta.
Hozzátette: csaknem hatvan új iskolai kórus alakulhat meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázati támogatásával. Az erre a célra 100 millió forintos kerettel kiírt pályázat a meglévő kórusok közül több mint 220-at támogat. A pályázat célja az iskolai énektanulás kultúrájának megerősítése.
Balog Zoltán úgy fogalmazott: a magyar oktatási rendszer nem teljesít jól a különböző szintű intézmények közötti átmenet terén, de a mindennapos éneklés megszokása mindezt megkönnyítheti a gyermekek számára, például az óvodából az általános iskolába átlépéskor.
A mindennapos éneklésnek teret fog nyitni az új nemzeti alaptanterv is. Jelenleg szakmai vitát folytatnak az 1+8 osztályos általános iskola lehetőségéről, ebben a rendszerben az első három évben a közismereti tárgyak helyett a készségek fejlesztésén lenne a hangsúly, beleértve az ének-zene oktatást is – mondta a miniszter, aki kitért arra is: az éneklés népszerűsítése szintén szerepet kap a tárca fiataloknak szóló stratégiájában, amely hamarosan a kormány elé kerül.
Balog Zoltán kiemelte: 2018-ban milliárdos nagyságrendű forrással 2-3 éves program indul a magyar zeneiskolák hangszerállományának megújítására.
A konferencián Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: a Mindennapos Éneklés Munkacsoport alapvető céljai között van, hogy átfogó továbbképzési programot indítson a pedagógusok számára. Repertoárgondozásra is szükség van, mert az elmúlt 25 év iskolai „kötelező ideológiasemlegessége” miatt is a mai gyerekek nem ismerik eléggé az identitást erősítő magyar népdalkincset.
A kormányzat célja a teljes ifjúság bevonása az éneklés élményébe, mert a művészeti alkotásban való részvétel tapasztalata az élet minden területén sikeresebbé teheti a fiatalokat – fűzte hozzá.
Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) elnöke a Mindennapos Éneklés Munkacsoport eddigi eredményeiről szólva kiemelte, hogy jelenleg akkreditáció előtt áll a Kodály Intézet és a Zeneakadémia által szervezett, pedagógusoknak szóló ének-zenei továbbképzési program, a Mindennapi énekeink című repertoárbővítő kiadvány pedig hamarosan megjelenik. A kötetből ingyenesen juttatnak minden iskola számára.
Szintén eredmény, hogy tavaly az órarend védett sávjába került a karének, azonban az ezt szabályzó rendelet szövege nem szerencsés, mert csak a már kórusban éneklő gyerekre vonatkozik. Folyamatban van annak elfogadása is, hogy szaktanárok oktathassanak az alsó tagozaton is – tette hozzá.
Az eseményen felidézték, hogy tavaly év végén felvette a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára az ENSZ-szervezet Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága. Az erről szóló hivatalos dokumentumot a konferencián adta át Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke és Balog Zoltán a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet képviselőjének, Ittzés Mihálynak.

Author

Related posts

Leave a Comment