Politika 

Alacsony részvétel mellett kétharmada lehet a Fidesznek

– Akár kétharmada is lehet a Fidesznek a jövő évi országgyűlési választásokon, ha alacsony lesz a részvétel – mondta Galló Béla politológus hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Közepes választási részvétel mellett pedig egyszerű többséget szerezhet a mostani kormánypárt. „Ha nagy lesz a részvételi arány, akkor azért billeghet a mérleg, de akkor is ott van a kérdés, hogy ez a széttagolt ellenzék ezt a relatív többséget mennyire tudja majd egy politikai zászló alá tömöríteni” – tette hozzá.
Elmondta azt is, kiélezett kampányra számít, hiszen nagy a tét: soha nem volt olyan párt vagy pártszövetség, amely három cikluson át kormányozni tudott volna, és soha nem volt az ellenzék ilyen gyenge helyzetben, mint most. Szerinte sok „pártocskának” a választás létkérdés lesz, hiszen akkor dől majd el, bejutnak-e a parlamentbe.

 

Author

Related posts

Leave a Comment