Politika 

Simicskó: garantálni kell az ország teljes biztonságát

 Tisztelnünk kell egymást, valamint minden kultúrát, de ugyanakkor garantálnunk kell az állampolgáraink és az ország teljes biztonságát is – hangoztatta Simicskó István honvédelmi miniszter telefonon az MTI-nek az Alsó-Ausztriában tartott nemzetközi hadgyakorlat zárónapján.

A miniszter tájékoztatása szerint az „életszerű gyakorlaton” jelenkorunk biztonsági kihívásainak és az ebből származó veszélyeknek a kezelését mutatták be a katonák.
„Sajnos az elmúlt két évben a Magyarország déli határának védelme során életszerű tapasztalatokat szerezhettünk, amelyeket most átadunk barátainknak, partnereinknek” – állapította meg. A tárcavezető úgy vélte, hogy az ehhez hasonló gyakorlatok erősítik Magyarország és a magyar honvédség képességeit is.
„Mi egy olyan világot képzelünk el, amelyben a népek és a nemzetek kölcsönös tisztelete valósul meg, és ahol erősítjük az együttműködést” – mondta a miniszter és hozzátette: ez a gyakorlat is erről szólt.
Simicskó István az MTI kérdésére elmondta: Magyarország törekszik arra, hogy a visegrádi együttműködés (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia – V4) soros elnökeként számos hasonló típusú gyakorlatot valósítson meg. A miniszter aláhúzta: az Európai Uniónak, Brüsszelnek és Nyugat-Európának is fontos megmutatni az együttműködés hatékonyságát.
A héten mintegy 2360 osztrák, magyar és cseh katona tartott nemzetközi határvédelmi gyakorlatot az alsó-ausztriai Allentsteig közelében. Az osztrák hadsereg 2200 fővel volt jelen, Magyarországról 44 katona érkezett. Szlovákia, Horvátország és Szlovénia megfigyelőként volt jelen a COOPSEC17 (Cooperative Security 17) elnevezésű programon.
A Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) keretében megtartott gyakorlatot Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter kezdeményezésére tartották. A tárcavezető ezt megelőzően azt közölte, hogy egy migrációs válságot nem nemzeti hatáskörben, csakis nemzetközi együttműködés segítségével lehet legyőzni. Úgy vélekedett, hogy mivel az EU még mindig nem valósította meg az uniós külső határ polgári-katonai védelmét, ezért regionális együttműködéssel kell felkészülni minden eshetőségre. Doskozil kijelentette: a 2015-ös év eseményei nem ismétlődhetnek meg.
A miniszter a gyakorlat zárónapján bírálta Brüsszelt, amely szerinte jelenleg a schengeni övezet kibővítéséről vitázik, ahelyett, hogy a határellenőrzés meghosszabbításáról és a hatékony uniós határvédelemről beszélne. Egyúttal az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökséget (Frontex) „adminisztratív gépezetnek” nevezte, amelynek működése szerinte nem eléggé rugalmas.
Az alsó-ausztriai kiképzőterepen zajlott ötnapos gyakorlat témája egy fiktív uniós külső határnál zajló határvédelem – közölte az osztrák hadsereg illetékese. A bevetési erőknek a Kamp folyó melletti részt kellett biztosítaniuk. A hadgyakorlat során nyolcszáz statiszta a menekültek csoportját szimulálta. Így a katonák számára modellezni tudták a nagyobb embertömegek ellenőrzésének, szállításának és elhelyezésének feladatát, illetve a határ megfigyelését és a rendőrség logisztikai támogatását. Bevetettek továbbá határmegfigyelő rendszereket, érzékelőket, drónokat és légi felderítőgépeket is.

(MTI)

Author

Related posts

Leave a Comment