Oktatás 

Csaknem hárommilliárdos iskolafejlesztés kezdődik a mohácsi tankerületben

Csaknem hárommilliárd forintos iskolafejlesztés indul a mohácsi tankerületben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program (EFOP) keretéből – jelentette be a Duna-parti város tankerületi központjának igazgatója kedden.

Käszné Lebő Zsuzsanna a mohácsi Petőfi Sándor Kollégium mintegy 130 millió forintos épületenergetikai fejlesztési projektjének záró rendezvényén közölte: 2 milliárd 850 millió forintos támogatást nyertek a tankerülethez tartozó iskolák épületeinek felújítására, bővítésére, korszerűsítésére.
A Mohács Térségi Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskoláját és a Brodarics Téri Általános Iskolát együttesen 895 millió forintból, a Kisfaludy Károly Gimnáziumot pedig 150 millió forintból fejlesztik – ismertette.
A tankerületi igazgató a Petőfi Sándor Kollégiumon befejezett munkálatokra térve jelezte: az épület új homlokzati és lábazati hőszigetelést kapott, korszerű műanyag nyílászárókat, illetve 80 napelemet szereltek fel. A beruházásnak köszönhetően a fűtési költség várhatóan a felére csökken – tette hozzá.
Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke, a kollégiumban megvalósult fejlesztések eredményeit úgy összegezte: az intézmény diákjai jó körülmények között tanulhatnak és pihenhetnek, az épület működése kevésbé terheli a környezetet, a költséghatékonyság miatt pedig a fenntartó több forrást tud biztosítani más oktatási feladatokra.
Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a tervezett fejlesztésekre utalva azt mondta: a 2008 és 2010 közötti „sanyarú, államcsőd közeli helyzetben” ilyen nagyságrendű fejlesztési források szétosztásáról „álmodni sem mert volna”.
A Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos posztját is betöltő politikus megemlítette, hogy hasonló léptékű fejlesztések lesznek a többi között Villányban, Pécsváradon, Mecseknádasdon és Hidason. Kiemelte: a „hazai költségvetési források sokasága” áll rendelkezésre az ország megújítására.
Szekó József (Fidesz-KDNP) mohácsi polgármester az elmúlt 20 év iskolafejlesztéseit is felidézve arról beszélt, hogy a EFOP-fejlesztéseknek köszönhetően a Duna-parti város oktatási intézményei két éven belül jó műszaki állapotban lesznek.

(MTI)

Author

Related posts

Leave a Comment