Egészségügy Jó tudni 

KOROM LEPI EL ÉVEK ÓTA AJKA VÁROSÁT

Sok éve keseríti meg az ajkaiak életét a városban működő Bakony Erőmű Zrt. Az erőmű tevékenysége során korom, pernye távozik a kéményekből, amely belepi az egész települést. Az emberek egyre elkeseredettebbek, hiszen évek óta nem javul a helyzet, csak tovább romlik. A korom leül a közterekre, parkoló autókra, ruhákra, az ablakon beszáll a lakásokba, így sem a szabadban, sem otthon nem érezhetik biztonságban magukat a helyi lakosok.

A probléma 2014 óta jelentkezik rendszeresen, miután az Ajkai Timföldgyár bezárt, és a hőerőműnek ezért új tüzelőanyagra kellett átállnia. A Bakony Erőmű Zrt. vezérigazgatója, Németh Frigyes is elismerte, hogy az azóta alkalmazott tüzelőanyag heterogén biomassza, amelynek összetétele, hatékonysága változó, így instabilitást okozhat. A technológiaváltás óta a környezetet és az egészséget súlyosan károsító mennyiségű égéstermék távozik a kéményekből, leggyakrabban az éj leple alatt.

Kovács László, a Bakonyi Erőmű Zrt. igazgatója azt nyilatkozta, hogy ők is tapasztalták a korom hullását, de nem értik mitől lehet ez a probléma, hiszen állításuk szerint a szükséges engedélyek birtokában, minden határértéknek megfelelően működnek. Bíztató, hogy maga az erőmű igazgatója sem érti, hogy miért hullik a városra a pernye, de az is lehet, hogy csak nem kívánják nyilvánosságra hozni a valós okokat…

A szálló égéstermék egyre többször okozott gondot a helyieknek, így erős igény merült fel a probléma megszüntetésére. A Bakony Erőmű Zrt. vezetősége kezdetben intézkedéseket ígért, de valójában az erőmű nem változtatott a tevékenységén, a szennyezés továbbra is fennállt.

A környéken élők közül rengetegen panaszt tettek az illetékes környezetvédelmi hatóságnak, de a Kormányhivatal érdemi segítség helyett az uniós jogszabályokra hivatkozott, amely lehetővé teszi évi 120 órában a határértékek túllépését. Később aztán a Kormányhivatal saját mérései azt mutatták, hogy a környezetet sújtó szennyező anyagok kibocsájtása többszöröse a Bakonyi Erőmű Zrt. által jelentett mennyiségeknek, így 350 ezer forintra bírságolta meg az erőművet, és kötelezte online-típusú mérések kiépítésére.

Az ajkai városvezetés megpróbált az erőművel tárgyalni a helyzet megoldása érdekében, de a vezérigazgató ettől egyre inkább elzárkózott, mondván rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, a határértékeket megtartják, a helyiek nem értenek hozzá, viseljék el a kellemetlenséget. A város és az erőmű kapcsolata így egyre inkább elmérgesedett.

Ajka Város polgármestere, Schwartz Béla sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az önkormányzat kártérítési pert indít a Bakonyi Erőmű Zrt. ellen, emellett feljelentést tett a Veszprém Megyei Rendőrkapitányságon, mivel valószínűsíthető, hogy a hőerőmű meghamisította a környezetszennyezéssel kapcsolatos jelentéseit.

 

Rig Lajos országgyűlési képviselő fogadóóráján is számos ajkai lakos jelent meg a környezetszennyezésre panaszt tenni, ezért tavaly októberben írásbeli kérdést nyújtott be a környezetvédelemért felelős miniszternek, melynek végén az alábbi kérdés szerepelt: „Számíthat Ajka városa és annak lakói Önre, – mint a magyar környezetvédelmi hatóság hatáskörileg illetékes legfőbb szervének vezetőjére – annak érdekében, hogy a Bakonyi Erőmű Zrt. azonnali hatállyal szüntesse meg környezetszennyező tevékenységét?”

Erre az alábbi válasz érkezett Dr. Fazekas Sándor minisztertől:

És mint tudjuk, azóta is folyamatos a légszennyezés Ajkán…

Rig Lajos az Ajka TV-ben azt is elmondta, hogy máshol nem jellemző az ilyen nagy szennyezés, valószínűleg mert korszerűbb, modernebb szűrőberendezésekkel szerelik fel a kéményeket, tehát az erőmű feladata, hogy megtegyen minden szükséges lépést és beruházást a környezetszennyezés elkerülése érdekében. A cél az, hogy teljesen megszűnjön a szennyezés, és végre élhető legyen a város.

 

Az Országos Közegészségügyi Központ Ajka levegőjét többször is veszélyesnek minősítette, gyakran kifogásolt levegőminőséget jeleznek, és egyre kevesebb, amikor a levegőt elfogadhatónak minősítik. A rossz levegő következményei az ÁNTSZ szerint az alábbiak lehetnek: légzőszervi tünetek jelentkezhetnek (köhögés, nehéz légzés) vagy a már meglévő panaszok tovább súlyosbodhatnak. Sajnos ezeket az ajkai lakosok egyre gyakrabban magukon is tapasztalják.

A napokban Schwartz Béla ajkai polgármester nyílt levelet fogalmazott meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal, Veszprémi Járási Hivatal hivatalvezetőjének, Benczik Zsoltnak, melyben az alábbiak olvashatók: A szennyezés két nagy érzékelhető megnyilvánulása a kéményből származó pernye és az időnként jelentkező leírhatatlan bűz. A hivatal jogelődje (Fejér Megyei Kormányhivatal) különböző méréseket rendelt el, amelyek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Bakony Erőmű Zrt. túllépte a számára megengedett környezetvédelmi határértéket. A pernye vonatkozásában azonban még törvényi határérték sincs, így azt hivatalosan nem lehetett megállapítani. A polgármester az erőmű tevékenységének korlátozását kéri, és hogy kötelezzék arra, hogy szüntesse meg a várost sújtó levegőszennyezést. Többször próbálták az erőmű vezetésével egyeztetni, megoldást találni a helyzetre, de az erőmű erre nem volt nyitott. Tudomást szereztek időközben arról, hogy a Bakony Erőmű Zrt.-t értékesítették és a társaságot a VEOLIA Zrt. vásárolja meg. A VEOLIA Zrt. vezetősége jelezte, hogy a problémával tisztában vannak, és lépéseket kívánnak tenni a mielőbbi megoldás érdekében. Hasonló volt a helyzet Pécsett is, ahol szintén megvásárolták az erőművet, ott sikerült a légszennyezést megszüntetni, bízzunk benne Ajkán is így lesz. A birtokba adás 2017. október 1-jén következik be, az átálláshoz, beruházáshoz idő kell, így addig is szükség van lépésekre. A környezetvédelmi hatóság eddig semmi érdemlegeset nem tett az ügy érdekében, csak sablonos válaszleveleket küldözgettek a panaszosoknak, így ha továbbra sem tesznek érdemi intézkedéseket, úgy az ő felelősségüket is vizsgálni kell, mivel így csak asszisztálnak az erőmű légszennyező tevékenységéhez. Ha szükséges, az Európai Unió illetékes hatóságához fognak fordulni.

Rig Lajos a tegnapi napon ismételten írásbeli kérdést nyújtott be a környezetvédelemért felelős miniszternek, mint mondja:

„Elege van az ajkaiaknak a koromból! Hosszú évek óta szenvednek a település lakói a Bakony Erőmű Zrt. környezetszennyező tevékenységétől. Sajnos érdemi változás nem következett be az illetékes miniszternek előzőleg benyújtott írásbeli kérdésem óta, így ismételten megkeresem az ügy kapcsán a környezetvédelemért felelős minisztert, melyben számonkérem eddig miért nem történt érdemi intézkedés, valamint felvilágosítást kérek a tervezett lépésekről. Az ajkaiaknak nem az a fontos, hogy milyen számok szerepelnek a jogszabályokban, hanem az, hogy élhető legyen a városuk, és ne kelljen az egészségüket félteniük! A kérdésemre érkező válaszról tájékoztatni fogom Önöket!”

A joggal felháborodott helybéliek egy Facebook csoportot is létrehoztak „Elegünk van a koromból Ajkán” névvel, ahol megosztják egymással tapasztalataikat.

Itt olvasható többek között:

„Na ez a mai nap a keleti széllel “megspékelve” isteni áldás volt. Két választás volt, vagy becsukom az ablakot és attól fulladok meg, hogy nem jön be “levegő”, vagy nyitva hagyom és jöjjön be a korom, mert befújja szél. Az utóbbit választottam. Meg lehet nézni a szőnyeget, már nem narancssárga, hanem az ablak felőli oldalon már lassan fekete lesz. Ezek után a tüdőmre már nem is vagyok kíváncsi. Ez már tömeges népirtás Ajkán, de még az a vigasztaló, hogy minden a határértéken belül van nem csak éjjel, hanem már nappal is. Csak így tovább!”

„Mi ma 9 után sétálni voltunk babakocsival és a gyerkőcön jó pár darab hamu volt. Az erőmű vezetőjét biztos nem zavarná, ha gyermekét hamu borítaná, mivel az értékek rendben vannak. DE MI KÖSZÖNJÜK NEM KÉRÜNK BELŐLE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”

„Sziasztok! Nekem egy hónapja fáj a torkom. Ha futni, vagy bringázni megyek a szabadba, akkor ez erősödik. A feltűnő az volt, hogy Ausztriában 3 nap alatt rendbe jött, és hazatérve visszatért a torokfájás is. Más is jár hasonló cipőben?”

„Az erőműtől kapott válaszban az áll, 120 óra légszennyezés éves szinten megengedett. De itt nem 120 órája hullik, hanem több hete, több hónapja, s nem akármennyi. És nemcsak a kazánok indulásakor hullik ez a légszennyező, nyilván egészséget is károsító anyag, hanem folyamatosan, több órán keresztül, mondhatjuk, szinte éjjel-nappal. Így tehát nem tűzifa elégtelen égéstermékével állunk szemben, szó szerint véve is, hanem valami mással. Az idősebb lakosságnak van tapasztalata a tüzelésről, őket nem lehet egykönnyen félrevezetni.”

„Az autókról mivel szedjük le? Mert ezt nagynyomásúval lehet csak leszedni. A párkányon meg kenődik szét ahogy végighúzom a seprűt. Ötletet kérek, mert mini aksis porszívóm még nincsen. De esküszöm rendelek ha nincs jobb ötlet.”

„Én két családot is tudok akik emiatt árulják a házat. És a családomban, ismerőseim között is köhögnek, már asztmát is állapítottak meg. Mindenhol ez a fekete mocsok plusz még amiről talán nem is tudunk.”

„A szag egy dolog… de amikor 3 perc levegőzés után tele az újszülötted haja, takarója, stb. a korommal, na az a csodás!”

Forrás:http://8300.hu/2017/08/08/korom-lepi-el-evek-ota-ajka-varosat/

Author

Related posts

Leave a Comment